mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mészöly Kálmán: Nem értem, hogyan éltem túl!

Mészöly Kálmánról egy évvel ezelőtt lemondtak az orvosok, a Szőke Szikla azonban nem adta fel. Egyre jobban van, visszanyerte erejét, egyedül a lábaival vannak problémák. Bizakodóan tekint a jövőbe, és visszagondolva nem is érti, hogyan élte túl a kritikus hónapokat. 


 KISS NÓRA


 

Mészöly Kálmánt egy évvel ezelőtt súlyos állapotban szállították kórházba. Kétoldali tüdőgyulladása mellett koszorúér-szűkületet is megállapítottak nála az orvosok. A baj tavasszal fokozódott, a labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya szívinfarktust kapott, és az utána következő rehabilitáció sem úgy sikerült, ahogy azt az orvosai várták. Három hónapnyi kórházi lét után végül hazaengedték, Kálmán azóta is otthonában gyógyul. Fia, Géza augusztusban arról számolt be a Lokálnak, hogy édesapja kezdi visszanyerni az erejét, és a tervezett műtétre sincs szükség, most pedig újabb jó hírekkel szolgált a lapnak.

– Édesapám egyre jobban van, már stabil az állapota. Legutóbb decemberben voltunk kontrollvizsgálaton, és Merkely Béla professzor szerint minden a legnagyobb rendben van, a szívbillentyűk is megfelelően működnek. Fizikailag és szellemileg is olyan, mint a betegsége előtt. Amikor hazajött a kórházból, lógott rajta minden, mostanra azonban visszanyerte a súlyát. Mi is figyelünk arra, hogy betartsa az orvosa utasításait, és szerencsére szófogadó. A gyógyszerek mellett különböző táplálékkiegészítőket szed, hogy erősödjön, és folyamatosan diétáznia kell, amit elég hamar megszokott. Egyedül a rendszeres mozgással vannak problémák, sajnos a lábai elég dagadtak. Van egy terapeuta, aki nyirokmasszázzsal kezeli, de ahhoz, hogy lemenjen a duzzanat, muszáj lenne naponta tornáznia. Erre azonban nehezen tudjuk rávenni – számolt be édesapja állapotáról Mészöly Géza. A család és Kálmán is bizakodóan tekint a jövőbe, de sosem fogják elfelejteni a kritikus hónapokat.

 


– Nagyon megviselte az egész családot, ami apuval történt. Nehéz volt az a három hónap, amikor jártuk a kórházakat, és álltunk az ágya mellett. Több orvos is lemondott róla, ő azonban nem adta fel. Ha erről beszélgetünk, azt szokta mondani: „Nem értem, hogy bírtam ki és éltem túl, de a lényeg, hogy itt vagyok veletek – tette hozzá a Szőke Szikla fia.



Mészöly Géza két éve kongatta a vészharangot Szombathelyen – inkább kirúgták Az MLSZ-nél bárkiből lehet akadémia igazgató – 12 nap alatt, egymillióért!