mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Fiataljaink már az elitkörre készülnek!

Németh Antal, az Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es válogatott szövetségi edzője több új labdarúgót is meghívott a négynapos edzőtáborba, Telkibe - közölte az MLSZ.

U19-es válogatottunk ősszel veretlenül nyerte meg Eb-selejtező csoportját, így a márciusi elitkörben már az Eb-részvételért küzd meg Horvátországban a házigazdákkal, a németekkel és a norvégokkal az Európa-bajnoki részvételt érő első helyért. Németh Antal szövetségi edző az Eb-selejtezőn résztvevő keretből csak néhány labdarúgót hívott meg az idei első összetartásra, érkeztek azonban olyan játékosok Telkibe, akik eddig nem voltak tagjai a korosztályos válogatottnak, de klubjukban nyújtott teljesítményük alapján kiérdemelték a részvételt az összetartáson.

Az edzőtábor négy napján öt edzésen vettek részt a játékosok, az utolsó napon pedig a keret egyik fele a Csákvár elleni, a másik fele a Budaörs elleni edzőmérkőzésen lépett pályára.

– Hasznos tapasztalatokat szereztünk a játékosok állapotáról, illetve megismerhettünk olyan futballistákat, akiknek minden esélyük megvan arra, hogy a későbbiekben is számításba vegyük őket a válogatottnál. Az edzőmérkőzések négy félidejéből háromban nagyon elégedett voltam a játékunkkal, külön örülök annak, hogy több jó teljesítményt is láttam a pályán, ez a négy nap sokat segített abban, hogy a márciusi tétmérkőzésekre a lehető legerősebb válogatottat állíthassuk össze – nyilatkozta az edzőtábor végén Németh Antal.

Az edzőtáborozáson résztvevő keret:

Kapusok:

Kovács Péter (DVSC)
Laky László (Puskás Akadémia)
Varasdi Dániel (MTK Budapest)

Védők:

Kovács Krisztián (ETO FC)
Horgosi Donát (Szolnok)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Zeke Márió (MOL Vidi)
Molnár Dominik (Paks)
Újvárosi Ádám (Debrecen)
Végső Előd (Nyíregyháza)
Vincze Ádám (Budaörs)
Varjas László (Mezőkövesd)

Középpályások:

Nándori Botond (Csákvár)
Varjas Zoltán (Cegléd)
Mezei Szabolcs (Békéscsaba)
Szabó Patrik (ZTE)
Daróczi Zoltán (Csákvár)

Támadók:

Csoboth Kevin (Benfica)
Schön Szabolcs (Ajax)
Horváth Olivér (PSV)
Szánthó Regő (Győr)
Torvund Alexander (Stabaek)
Tímári Norman (Kelen SC)
Beke Péter (Hamburg)




Nikolics erőt merítene abból, hogy 2013 óta először nem lett gólkirály Valamit nagyon jól csinálnak az MTK-nál!