17 10 2018

Míg a Nemzetek Ligája sorsolásakor legtöbben – köztük én is – azt mondták, hogy ebből a sorozatból könnyebb kijutni az Eb-re, mint a selejtezőkből, ma már azt kell számolgatni, milyen eredmények kellenek ahhoz, hogy ne essünk ki a C divízióból a D-be, ahol olyan csapatok játszanak mint például Giblaltár. Persze, indokok, magyarázatok, mint mindig, most is vannak. A mifocink.com most megpróbált összeszedni néhány olyan OKOT, ami idáig vezetett.  

Legutóbb a nulla pontos észtek otthonában játszottunk egy szégyenteljes döntetlent (fotó:mti)

1. AZ MLSZ TELJES HOZZÁ NEM ÉRTÉSE

Csányi Sándor a lehető legjobb választás volt MLSZ elnöknek, de az elmúlt nyolc évben egyvalami kiderült. Amíg a bankszektorban – és bármilyen más üzleti területen – hozzáértő szakemberekkel veszi körül magát, addig az MLSZ-ben valamiért közel sincs így. Még mindig az évek, évtizedek óta a futballból (és nem a futballért) elő emberek mondják meg a tutit. Olyan emberek hoznak felelős döntéseket, akiknek irányítása alatt az elmúlt 30 évben szinte semmit nem értünk el. Lassan egy fél könyvet – vagy talán egy egészet – meg lehetne tölteni az MLSZ kapkodó, hozzá nem értést bizonyító döntéseivel (bajnoki rendszer kialakítása, fiatal szabály, kapitányválasztás) úgy, hogy ezeknek a rossz döntéseknek egyébként semmilyen szankciója nincs. 

2. ROSSZ KAPITÁNYVÁLASZTÁS – ÁLLANDÓSÁG ÉS A CSAPATÉPÍTÉS HIÁNYA

Az egyik ékes példája az MLSZ-ben dolgozók és döntéshozók hozzá nem értésének a kapitányválasztásunk. Mindenki számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy nem Csányi Sándor választja ki egy személyben a szövetségi kapitányt. Különböző súgók „szakértők” és persze az MLSz szakmai bizottságának tagjai adnak tanácsokat a kapitány személyét illetően, de hogy ezek a tanácsok mennyire rosszak, azt bizonyítja, a Csányi-éra nyolc éve alatt Marco Rossi a nyolcadik szövetségi kapitány. Ez bizony még véletlenül sem mutat állandóságot, arról nem is beszélve, hogy csapatot építeni így lehetetlen. Ékes példája ennek az, hogy bár a válogatottnak egy egész éve lett volna felkészülni a Nemzetek Ligája sorozatra, sikerült egy teljesen alkalmatlan embert választani kapitánynak, Georges Leekens személyében. Amikor pedig már nagyon „égett a ház”, a belgát hazaküldték, jött Rossi, akinek viszont egyetlen hét, pontosabban négy nap állt a rendelkezésére az első tétmeccs előtt. És ezért egyetlen embert sem vontak felelősségre – uram bocsá' rúgtak ki – az MLSZ-ben. Hozzáteszem, hogy Marco Rossit most senki sem bántja, de mondjuk ugyanezért az eredménysorért Egervári Sándor - akiről mára már tudjuk, hogy az eredményeket nézve elmúlt harminc év legsikeresebb kapitánya - fejét már „rég leszedték volna”! Az igazság az, hogy nyolc év alatt – Rossit kivéve – egyetlen normális, karakteres kapitányt sikerült kinevezni, és az Dárdai Pál volt, ám neki esze ágában sem volt a berlini körülményeket felcserélni a magyar viszonyokért, mert pontosan tudta: ilyen vezetéssel csak részsikereket lehet elérni. Azokat is nehezen.

Leekens az MLSZ-nek köszönhetően elvett egy évet a válogatott életéből

3. RENGETEG KÜLFÖLDI A BAJNOKSÁGBAN

Többen kritizálják a 12 csapatos bajnokságot, mondván, több, vidéki fellegvárnak esélye sincs az NB I-hez kerülni. Szerintem a 12 csapatos bajnokság jó ötlet volt – egyébként sincsenek igazi klubtulajdonosaink, csak kinevezett, vagy felső utasításra odatett emberek, így az egész klubfutballunk mesterségesen van fenntartva – ám biztosnak tűnik, hogy valamilyen formában korlátozni kell a légiósok számát, mert egészen egyszerűen nem játszik annyi magyar játékos, hogy abból egy ütőképes magyar válogatottat lehessen összerakni. Számok nyelvére ezt lefordítva: az előző, tehát a 2017/18-as bajnokságban a12 NB I-es csapat – keretében 321 játékos szerepelt, és abból 99 volt külföldi. Írd és mond, a maradék 222 NB I-es játékosból, és a néhány külföldön játszó légiósból kellene kialakítani a nemzeti csapatot. És ebben a létszámban benne van az, aki még utánpótlás korú, és csak megelőlegezett bizalom az NB I-es kerettagság, ám meccsen nem lépett pályára a legjobbak között, és benne vannak a 35-37 év feletti játékosok. Ha nagyon jószívűek vagyunk, és a létszámból csak ötvenet veszünk le, marad 172 játékos (és figyelem, ez a szám a kerettagokat és nem a valóban pályára lépő játékosokat takarja), plusz az a néhány légiós, aki potenciálisan válogatott lehet. És akkor tudás alapján még nem is szelektáltunk. Ebből a létszámból kellene kialakítani egy erős magyar válogatottat, persze úgy, hogy közben például figyelembe kell venni az U21-es nemzeti csapatot is. Azt hiszem, ez szinte lehetetlen.

DE HOGY LESZ EBBŐL 2020-AS EB-SZEREPLÉS?

Nos, nagy valószínűséggel sehogy. Bár Csányi Sándor már 2012-ben azt mondta, hogy 2020-ig három világeseményre is el kell jutnunk, ebből eddig egy, a 2016-os Eb jött össze.

Épp a most zajló Nemzetek Ligája lett volna óriási lehetőség számunkra (is), hiszen valljuk be őszintén: egy ilyen C divíziót, amiben vagyunk, még mindig könnyebb megnyerni, mint egy olyan selejtező-csoportot, amelybe minden bizonnyal lesz legalább egy, de inkább kettő topkategóriás csapat is. Márpedig az ultra ciki lesz, hogy a sok-sok milliárdból felépített Puskás Ferenc Stadionban rendezendő Eb-meccseken nem lesz ott a magyar válogatott. Pontosabban nem ciki, hanem realitás. Mert bármennyire fáj, és bármennyire nem akarjuk (nem szabad) kimondani: kisebb csoda kellene, hogy csapatunk kijusson az Eb-re.

Már csak arra leszek kíváncsi, hogy annak lesz-e felelőse az MLSZ-ben!

Belebotlottunk a szomorú valóságba Máltán (és Koszovó ellen) Vicces Fegyelmi Bizottság: lökésért kettő, balhéért egy meccses eltiltás jár!