mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Azért ment el Lazovics a Vidiből, mert nem tetszett neki, hogy a tulajdonos "lecseszte" a szerbeket?

Egy hét alatt két „agyonhallgatott” sztori borzolja a kedélyeket Székesfehérváron. A hétvégi, Puskás elleni adok-kapok után nagy hirtelenjében Lazovics úgy döntött, elhagyja a csapatot. Indokok, magyarázat erre sincs, de ugye nem gondolja senki komolyan, hogy a két dolog között nincs kapcsolat? Nos, a mifocink.com információi szerint van!

A héten már foglalkoztunk a Puskás Akadémia-Vidi mérkőzésen történtekkel.
Sok változás azóta sincs az ügyben: egy lökdösődős, verekedős jelenetekkel tarkított mérkőzés után egyetlen kiállítás sem történt úgy, hogy a honi játékvezetők egyébként az első rossz szóra piros lapot adnak. (Gey ilyen tán például Torghelle Sanyit tuti eltiltanák vagy öt meccsre) Az MLSZ mindössze egy kétmondatos közleményben tudatta, hogy kivizsgálja az ügyet.

Ráadásul aki látta a felvételeket, az tudja, hogy a játékosok lényegében bekergették egymást az öltözőfolyosóra, így engedjék meg nekem, hogy éljek a gyanúperrel, hogy ott nem mindenki a saját öltözőjébe szaladt. Simán el tudom képzelni, hogy ott bizony egy-két pofon is elcsattant!

A mérkőzés után két nappal a csapat egyik legjobb játékosa, Danko Lazivocs bejelentette visszavonulását. Mindezt két nappal a csapat Európa-liga meccse előtt, természetesen mindenféle magyarázat nélkül.

Mindkét esetet agyonhallgatják, pedig a balhé és Lazovics visszavonulása között igenis van különbség. 

A mifocink.com információi szerint a Puskás Akadémia elleni mérkőzés után bement a csapat öltözőjébe Garancsi István, és felelősségre vonta a szerb játékosokat viselkedésük miatt. Állítólag több hangos szó is elhangzott, hogy mit képzelnek magukról a szerbek! Lazovics – aki információink szerint egyébként már korábban vissza akart vonulni, és csak Nikolics edző kérésére maradt – ezen úgy felhúzta magát, hogy azt mondta: ha nem tetszik a viselkedése, akkor nem is játszik többet.

Természetesen a mifocink.com információit egyik fél sem erősítette meg - és van rá egy fogadásom, hogy soha nem is fogja!










„Száz éve” leírtam: Dzsudzsák a kutyának sem kell már! Totális vicc: Az MLSZ szerint semmi nem történt Felcsúton