mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Dobos Barnának 4-5 hét alatt a Barcelona szintjére kell hozni a ZTE játékát!

A héten megtörtént a magyar futball egyik legfurcsább edzőváltása: azok után, hogy a ZTE tavaly majdnem kiesett az NB II-ből, most harmadik helyen állt, Nagy Tamásnak mégis mennie kellett. Utódja Dobos Barna lett, aki nem kevesebbet vállalt, minthogy az eredményesség mellett játékban is legalább a Barcelona szintjére hozza a csapatot.

Dobos Barna a dunaújvárosi kispadot hagyja ott a zalaegerszegiért

Egy nagyon vékony hajszál választotta el a ZTE-t attól, hogy idén az NB III-ban szerepeljen. Épp ezért nem volt meglepő az sem, hogy a nyáron a tulajdonos az edzőváltás mellett döntött. Az mondjuk egy kissé meglepő volt, hogy a mostanában csak a megyei bajnokságban dolgozó Nagy Tamás lett a tréner.

A váltás azonban bejött, hiszen a csapat jelenleg 14 ponttal a harmadik helyen áll a bajnokságban, de Végh Gábor tulajdonosnak ez sem volt elég. Mint indoklásában mondta, bár az eredményességgel általánosságban elégedett volt, nem látta azt a kezdeményező, domináns játékstílust, mely garanciát jelenthet a hőn áhított feljutásra.
Azt nem tudjuk, mit kellett volna még az új edzőnek csinálnia, hiszen azok után, hogy átvette a csapatot, alig hat hét alatt egy majdnem kieső csapatot vezetett a dobogó alsó fokára, de úgy néz ki, Végh Gábor Barcelona szintű játékot akar látni a csapattól.

A tulajdonosnak nem ez az első furcsa megnyilvánulása, hiszen tavasszal kifakadt, hogy rajta kívül senki más nem ad pénzt a zalai focira, aztán gyorsan kiderült, hogy úgy 2 milliárd körüli állami támogatásból csinál ő focit – csak nem itthon, hanem Szlovéniában.

Azt nem tudni, Dobos Barna szerződésében benne van-e, hogy szemre mennyire kell tetszetősen játszania a ZTE-ne, de kissé úgy érzem, óriási hülyeség volt egy 5-6-7 hét alatt kialakult, összeszokott és eredményes csapatot megzavarni egy edzőváltással.

Azt meg már csak halkan jegyzem meg, a ZTE nyáron kinevezett sportigazgatója, Sallói István már dolgozott együtt Dobos Barnával Dunaújvárosban – ahonnan egyébként Dobos most érkezett.

Akkor a klub csődbe ment!



Szabad-e csodát remélni? Mészöly Géza: Két év alatt kellett volna NB I-be jutni , két és fél hónapot kaptam!