mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mindent le kell rombolni, mindenkit ki kell rúgni, és onnan újra felépíteni a magyar focit!

Klubcsapataink ismét beárazták a magyar futballt.  Az óriási mennyiségű – és dicséretes – kormányzati támogatás ellenére nemhogy a tavaszt nem éljük meg a nemzetközi kupákban, de még azt sem, amikor az európai bajnokságok elkezdődnek. Mindeközben az NB I-ben szereplő játékosaink fele külföldi, így esély sincs egy normális válogatott kialakítására. Lassan bebizonyosodik, hogy a magyar futball semmi más, mint néhány, évtizedek óta a futballban lévő ember biznisze, akiknek eszük ágában sincs átadni a lehetőséget. Pedig a magyar futballt csak úgy lehet újra felépíteni valamilyen szintre, ha előbb lerombolunk mindent.

Idilli kép: pont ilyen a magyar futball állapota!

Nem tudni, mikor veszik észre az illetékesek, hogy ide bizony radikális változtatás kell?

Persze, már az is nagy kérdés, hogy kik az illetékesek, hiszen például az MLSZ-ben olyan emberek hoznak döntéseket, akik az elmúlt 20-30 év eredménytelensége alatt is ezt tették, persze mindenféle következmény nélkül.

Olyan emberek vannak még mindig a szövetségben, akik egyrészről futballozni nem nagyon futballoztak, másrészt vastagon benne van a kezük az elmúlt évek zuhanásában.

De ez most itt nem az MLSZ-ről szól.

Klubcsapataink évről évre bebizonyítják, hogy mindig van lejjebb.
Ma már egy luxemburgi ismeretlentől is ki tudunk esni, mert „rövid volt a kispadunk, nem volt elég friss játékos”. Csak tudnám, mi a francba fáradtak el az aranylábú gyerekek augusztus elejére.


Ma már szinte mindenki tudja – érdekes módon még a klubvezető is – hogy a magyar futball a játékosbiznisz egyik legnagyobb fellegvára, ahova visszaadó pénzekért lehet hozni máshova nem kellő, csetlő-botló légiósokat, akik aztán fizetésük egy részét visszacsurgatják a megfelelő embernek.

Mindeközben a szurkoló évről-évre abban reménykedik, hogy valami előre lépés lesz klubszinten, de talán saját maga sem veszi észre, hogy át van verve.

Előrelépés pedig csak akkor lehet, hogy mindent lerombolunk, ami most körülveszi a magyar futballt.

Minden olyan klubvezetőt el kell küldeni, ki kell rúgni, aki évek, évtizedek óta a magyar futballban dolgozik – olyat meg főleg, aki 10-20 éve. Ők már bizonyították, hogy nem alkalmasak arra, amit csinálnak, hiszen klubfutballunk lassan a béka segge alá kerül.

Ugyanez vonatkozik az MLSZ olyan döntéshozóira is, akik évek, évtizedek óra ülnek az MLSZ-ben és hoznak olyan döntéseket, melyek az égvilágon senkinek sem jók, teszik mindezt úgy, hogy az egyeztetésre még csak esély sincs.

És ugyanez vonatkozik azokra az edzőkre, akik az egyik helyen megbuknak, de már van új helyük, azokra, akik évek óta viszik magukkal azokat a játékosokat, akik a fizetésükből visszaosztanak nekik, és azokra az edzőkre, akik évek óta semmilyen nemzetközi eredményt nem tudnak felmúltatni annak ellenére, hogy nagyjából annyi pénz áll a rendelkezésükre igazolásokra, amennyit akarnak.

És lehet, most meg fognak kövezni, de az összes légióst el kell zavarni.
És ez nem politikai kérdés.

Sok-sok éve már állami milliárdok vándorolnak a klubkasszákba az utánpótlás-nevelésre, hát neveljék a klubok azokat a futballistákat. Azokat a nemzetközi eredményeket ugyanis, melyeket légiósokkal hozunk, hoznánk a magyar játékosokkal is.

Be kell vezetni a fizetési sapkát, mert az tényleg bicskanyitogató, hogy magyar sztárocskáink 5-8-10 millió forintot visznek haza  ezért a nagy semmiért. Legyen megszabva, hogy egy klub mennyit költhet prémiummal együtt egy hónapban játékos-fizetésekre!

Ami ezek után maradt, azon kell felépíteni egy új magyar futballt. Akik ezek után is futballozni akarnak, azokra kell építeni. Na meg olyan fiatal klubvezetőkkel, akik egyrészt futballoztak, másrészt tanultak azért, hogy klubvezetők legyenek, harmadrészt nem az az első számú szempont, hogy teletömjék saját, és a hozzájuk kötődő emberek zsebét.

Persze, tudom, hogy mindez csak álom marad, hiszen túl nagy biznisz ez ahhoz, hogy azok, akiket el kellene távolítani, kiengedjék a kezükből a „hatalmat”!   



Van még lejjebb? Windecker József fél év után úgy válaszol, hogy nem mond el semmit!