mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mifocink exkluzív: Soproni futballháború, ahol a 300 ezres meccspénzt kínáló megye III-as klub legyőzte a megyei I-es Soproni FAC-ot - és mindenki mást

Korábban foglalkoztunk már a soproni NB II-es csapat kálváriájával, a játékosok helyzetével. A Sopron VSE nem is élte túl az előző bajnokságot, csődje után 140 millió forintos adósságot hagyott maga mögött. Most Gőbl Gábor, soproni önkormányzati képviselő feljelentést tett emiatt, de a mifocink.com-nak azt is elmondta, a városban valódi futballháború zajlik, melynek következő áldozata a szintén patinás Soproni FAC lett, míg győztese a megye III-ban szereplő SC. Sopron, ahová csapat szinten 300 ezres győztes meccsprémiummal csalogatták át a játékosokat, a Soproni FAC-tól.

Megdöbbenten fogadtuk a hírt pár hete, hogy a patinás és nagy múltú Soproni VSE futballklub csődbe ment. A Soproni Vasutas Sportegylet labdarúgó szakosztálya 1921-ben alakult, a játékosok a ’30-as évektől kezdve már a nemzeti bajnokságban szerepeltek, hol a második, hol pedig a harmadik osztályban. A 2017/2018-as szezonban a másodosztály utolsó helyén végeztek, ugyanis mindössze 20 pontot sikerült szerezniük, így a harmadosztályban kezdték volna meg az új szezont. Ez azonban már soha nem történhet meg, hiszen a klub csődbe ment. Mielőtt bejelentették a csődöt, a hírek a játékosok tüntetést tartottak ez egyik edzés előtt, ugyanis több havi bérükkel tartozott nekik a klub.

– Keressük a megoldást. Nem tudjuk, hogyan alakul a soproni futball jövője. Próbálunk minden tőlünk telhetőt megtennimondta akkor a Nemzeti Sport Onlinenak Pöltz Róbert, a klub ügyvezetője.

Nem kellett sokat várni és a klubot működtető Soproni Vasutas Futball Kft. közleményben jelentette be, hogy nincs tovább. A közleményben idézték az SVSE elnökét is, aki rendkívül sajnálatosnak tartotta a helyzetet, úgy nyilatkozott, hogy „mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy egy tőkeerős szponzor bevonásával biztosítsuk az NB II-es csapatot működtető kft. finanszírozását. Ez egyelőre nem sikerült, ennek ellenére a bérek rendezését elsődlegesnek tekintjük, ezért hoztuk meg a szükséges intézkedéseket. Természetesen az új helyzetben is vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a minőségi labdarúgás megmaradjon Sopronban”.

Érthetetlen, hogy miért nem tudta a cég tovább finanszírozni a klubot, ugyanis a HVG szerint a társaság árbevétele 2015-ben 139 millió forint, 2016-ban 340 millió forint, 2017-ben 247 millió forint volt. Emellett az MLSZ sportfejlesztési programjában a Soproni Vasutas Kft. valamivel több, mint 47 millió forintot kapott. Hiába a támogatás, a klub működését nem igazították a csökkenő bevételhez: a bérköltség 2016-ban 250, 2017-ben 244 millió forint volt, miközben 93 millióval kevesebb pénz folyt be a kasszába. Ennek ellenére nemhogy a kiadásokat nem fogták vissza, újabb embereket vettek fel: a kft. létszáma 30-ról 33-ra nőtt. Tavaly a 244 milliós bérköltségből 172 milliót a játékosok bére tett ki. A hírek szerint az üzemeltető cégnek 140 milliós adóssága keletkezett.

Gőbl Gábor, soproni önkormányzati képviselő, és a szintén soproni, de megye I-es Soproni FAC 1900 SE (SFAC) nevű futballklub elnöke rendőrségi feljelentést tett hűtlen kezelésre és sikkasztás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A mifocink.com megkereste Gőblt, aki egy másik történetet is megosztott portálunkkal.

– A helyzet az, hogy Sopronban jelenleg futballháború zajlik. Mivel a Soproni VSE csődbe ment, ezért a mi klubunk, az SFAC a város legmagasabb bajnoki osztályban játszó csapata. Éppen ezért május végén levélben fordultam Dr. Fodor Tamás polgármester úrhoz, hogy megkérjem, hogy a Városi Stadionban fogadhassuk megye 1-es ellenfeleinket. Nem edzeni akartunk a stadionban, csupán a meccseket rendeztük volna meg itt. Válasz csak július 5-én született, melyből kiderült a megyei 1-es SFAC-al szemben egy megyei 3-ban most benevező egyesület csapata mérkőzhet a városi stadionban. Polgármester úr megnyugtatott, ha továbbra is szépen fejlődünk, akkor majd újra lehet nyitni a tárgyalásokat – mesélte portálunknak Gőbl.

És hogy miért nem kaphatja meg a csapat a stadiont, ha már amúgy is profi futball nélkül marad a város, de Gőbl beavatott minket a háttérben zajló folyamatokba is.
– Van Sopronban egy utánpótlás nevelő egyesület, az SC Sopron, amely vezetője az egykori NB I-es futballista, Csiszár Ákos. Ő egyébként szintén önkormányzati képviselő is, és ő a Sport Bizottság elnöke is. Az egyesület a magyar labdarúgás legalsó osztályában, két osztállyal alattunk felnőtt csapatot indít, és Csiszár elnök úr, maga mögött a városvezetői felhatalmazással 300 ezer forintos (!) meccsprémiummal, csalogatja magához a fiatal futballistákat, tőlünk és más megye 1-es klubtól is Mindezt még megfejelik azzal, hogy az NB 1-es szakmai körülményeket biztosító, közelmúltban 600 millió Ft közpénzzel felújított stadion lehet a megye III-as csapat állandó otthona….

Mint Göbl elmondta, az elején még minden labdarúgó ellenállt a csábításnak, sőt, július elején még a játékosokat is bevonták az új edző személyének kiválasztásába. Ez alapján kötöttek szerződést Horváth Dénessel, aki a megyében köztiszteletben álló UEFA A licences szakember.
- Dénes bát a kulcsjátékosaink jól ismerték, hiszen az amatőr megyei válogatott tagjaiként irányításával országos kupát nyertek, majd részt vettek az UEFA Régiók Kupa döntőjén, ahol Győr-Sopron megyei válogatott a 2. helyezést érte el.  A felkészülésünk harmadik edzésén a csapatkapitányunk nem öltözött át, hanem közölte, hogy az SC Sopronban akarja folytatni a pályafutását… Ezt követően elindult a dominó, és két hét alatt ki is ürült a SFAC öltözője…míg az SC Sopron hivatalosan is bejelentett a felnőtt csapatuk keretének 28 fővel történt megalakulását. Megdöbbentő, hogy sportvezetőként és önkormányzati képviselőként is kollégámnak tekinthető Csiszár Ákos ilyen eltökéltséggel prostituálja az egyébként jóra való 20-23 éves fiatal labdarúgókat és veri szét a cselekedeteivel a Soproni FAC felnőtt csapatát! Az eltávozott srácokat a városból pótolni nem lehetséges, hiszen a város határszéli fekvése miatt az idősebb soproni sportolók Ausztriában tudnak boldogulni, nekünk pedig nincs szándékunk, sem pedig lehetőségünk a megye túlsó feléről igazolni Sopronhoz és a szurkolóinkhoz nem kötődő labdarúgókat.

Gőbl elmondása szerint két évvel ezelőtt lényegét tekintve ugyan ez történt, amikor Csiszárék a SFAC NB II-es női szakosztályának játékosait csábították át, mondván, hogy nálunk lesz „pénz, paripa, fegyver”.

A hajdani FC Sopron ügyvezető igazgatója a SFAC kulisszái mögé is betekintést engedett portálunknak. Elmondása szerint a klub fejlesztése 2015 nyarán indult, a sajátja mellett magán támogatásokból és a TAO pályázati rendszernek köszönhetően.  A kiinduláskori 50 igazolt sportolóval szemben 2018 tavaszán már közel 200 sportolót edzettek és versenyeztettek. Sopron város vezetősége a fejlesztést nem nézte jó szemmel. 2015-ben mindössze 300 ezer forintos éves támogatást kaptak. 2016-ban ez „felszökött” 400 ezerre, a tavalyi szezonban, amikor már a megyei 1-ben szerepeltek is mindösszesen 600 ezer forintot kaptak, amivel egyértelműen ők lettek a megye önkormányzat által leggyengébben támogatott fociklubja.
- Idén a korábbi röhejes összegeket felemelték 2 millió forintra, de ez csak a felszín, hiszen a kulisszák mögött politikai döntést hoztak a klub szétveréséről. A gyepen eddig elért eredményeket nem tisztelve, azt a közösség szervezői munkát figyelmen kívül hagyva olyan egyesületet támogatása mellett döntöttek, amelyik még egy mérkőzést sem játszott a felnőtt bajnokságban. S mindezt úgy, hogy az amatőr futball szabályait felülírva elfogadják, hogy az SC Sopron megyei III-as, majd megyei III.-es osztályú szereplésére közpénz milliókat költenek majd!  Csak azt nem értem, hogy minderre miért volt szükség…? Május 29-ei polgármester úrnak írt levelemben, ugyanis világosan leírtam, hogy a Soproni FAC további fejlődésének érdekében kész vagyok lemondani a klubnál betöltött vezető szerepemről. Csiszárék, a megyei III-at választották, ahelyett, hogy az NB III-as feljutást célozták volna meg a SFAC-al. Így ment tönkre Sopronban két hónap alatt a profi fociklub után egy másik nagy múltú amatőr sportegyesület, mert a többség által tisztelt, „élni és élni, hagyni” elvét felváltotta az „elvtelenül támogatni, a másikat eltaposni” jelszó…

 

 



Kondás Elemér: Elárulom, miért nem kellenek nekünk magyarok! Úgy néz ki, magyar edzőnek ehhez a Kisvárdához nem szabad adnia a nevét!