mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

2/2. Papírforma?

Tegnap továbbjutott két kupacsapatunk. Mondhatnánk, papírforma, de azért láttok, hogy például a Vidi mennyire megszenvedett luxemburgi ellenfelével. A fehérváriaknak és a kispestieknek már előre kell nézniük, habár….

Egy csapat akkor lesz jobb és jobb, ha tanul a saját – és a más – hibájából.
Nos, a Vidi végül nagy nehezen továbbjutott a luxemburgi F91 Dudelange csapatán, és akkor még finoman fogalmaztunk.

Van miből tanulni, hiszen a luxemburgiak az első meccsen akár több góllal is nyerhettek volna, míg a második meccsen olyan góllal egyenlítettek, amilyennel a grundon szoktak.

A Honvéd gálával jutott tovább montenegrói ellenfelén – legalábbis a sportnapilapunk szerint.
Nem akarom elvenni a dicsőséget és az örömöt a kispestiektől, de legutóbb „abból a körzetből” játszott a csapat nemzetközi kupameccset – a Čelik Nikšić ellen – az akkori 9-0-át bizony vizsgálta az UEFA.

Nos, a tegnapi 4-0-ban volt minden, amire „jól fizetnek” a fogadóirodák: sok gól, kiállítás, büntető.

Persze, ne legyünk rosszindulatúak: hesegessük el a gyanút, és örüljünk annak, hogy a Honvéd érvényesítette a papírformát. És drukkoljunk annak, hogy a lehető legtovább jusson minden csapatunk az európai kupaporondon.  



Ehhez nem kellenek a légiósok! „Minden szükséges dolog benne van, csak kis helyen!"