mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Pénz beszél!

Több alkalommal hangsúlyoztam, a magyar futball legnagyobb hibája, hogy nem üzleti, hanem – mondjuk úgy – „állami” alapon működik. Bár a Videoton FC. névváltoztatása leginkább egy biznisz háttéralkujának tűnik, azért valljuk be: semmi más nem történt, minthogy egy cégnevet viselő klub nevét – amelyik cég egyébként már évek óta nem fizet egy fillért sem – megváltoztatták egy másik, elméletileg százmilliókat adó cég nevére.

Mint már biztosan tudja mindenki, a Videoton FC július 1-étől MOL-Vidi FC. néven folytatja tovább. Persze a szurkolók ezen felháborodnak, közleményükben azt írják, „akik ezt a döntést meghozták, vagy csak bármilyen szinten is, de részt vettek benne, azok számára a Vidi- család nem jelent, nem jelenthet semmit és biztosan állíthatjuk, hogy soha egyetlen percig, pillanatig nem értettek és nem éreztek meg belőle semmit!”

Nos, bár tudom miként csordogálnak, vagy épp ömlenek állami pénzek a magyar futballklubokba, mesterségesen fenntartva labdarúgásunkat, mégis azt gondolom, hogy most rossz nyomon vannak a szurkolók.

Egy olyan cégnevet viselni, amelyik cég már évek óta egyetlen fillért sem fizet ezért ahelyett, hogy egy olyan cégnevet viseljenek, amely cég sok milliót áldoz a futballra – nos, az biztosan egy nagyon rossz döntés. Bevonni egy céget, akár névadó szponzorként is, amelyik elődjével ellentétben milliókat, milliárdokat áldoz a futballra – egy jó döntést. Még akkor is, ha sejtjük: ez a cég nem önmagától akar milliókat, milliárdokat áldozni a futballra.

Nem mellesleg ha már "Vidi-család" néven emlegetik magukat, akkor nem árt tisztázni, a Vidi név nem tűnik el, ott lesz az új elnevezésben is. Azaz a "Vidi-család" simán megmarad!


Garancsi István neve egy nap alatt kétszer jelent meg a MOL-al kapcsolatban

Azt se feledjük,bár ez a futballban még nem annyira bevett szokás – mondjuk pont a Vidi volt már Videoton Waltham, a Vác pedig Vác FC Samsung vagy épp Vác FC Zollner – más sportágakban, például a vízilabdában természetes.

Persze, ne legyenek kétségeink afelől, az, hogy a parlament úgy készül módosítani a budapesti magasházak maximális méretére vonatkozó törvényt, hogy Garancsi István, a székesfehérvári klub tulajdonosa felépíthesse a MOL 120 méter magas felhőkarcoló-székházát a Kopaszi gátnál, és az, hogy a Vidi ma felvette a MOL nevet, tutira összefügg szorosan összefügg.

Ráadásul a két bejelentés között nem telt el egy nap sem, és ez egy „normálisan működő” futballkultúrában és országban is gyanús lenne, itthon pedig nyílván mindenki tudja, mi lehet a háttérben.

Mégis, azt mondom, üzleti szempontból ez egy megalapozott döntés.
És tudom, hogy ezért most nagyon fognak utálni a Vidi szimpatizánsai, de a Videoton név nem jelöl sem egy várost, sem egy városrészt. Egy gyárat jelöl, amely egykor rengeteget áldozott a csapatra, sőt, az egész városra, és amely segítsége nélkül soha nem jöhetett volna létre az UEFA-Kupa menetelés, de amely már évek óta egyetlen fillért sem ad a klubnak.
 
A szurkolók szerint „egy klub eszmeisége három alappilléren nyugszik: a néven, a címerén és a színein”

Nos, nagyon a címer sem változik meg, sőt, kívülállóként azt mondom, még jobban is néz ki. Ráadásul az a név, ahogy a csapatot mindenki szólítja, azaz a Vidi kifejezés megmarad, csak az egykori gyáróriás Videoton neve cserélődik fel MOL-ra.     


Íme az új címer!

És a színe sem változik meg!

Ráadásul klubnak fennállása során már hét másik neve is volt, bár a kétségtelen tény, a legnagyobb sikereket Videotonként érte el, és 77 évből ezt a nevet viselte 42 évig. Ám azt sem szabad elfelejteni, hogy a csapat már eleve gyári csapatként indult, és bár az első szponzort, Vadásztölténygyárat a Videoton gyár elődjeként emlegetik, azért biztosan nem tv-két gyártottak, mint ahogy az olasz cég, a Parmalat sem elektronikai cikkekben utazott.

Persze, megértem a szurkolók felháborodást, akik első dühükben azt mondták nem mennek többet meccsre. Megértem, mert úgy érzik, elvettek tőlük valamit.

Nagy kérdés, hogy meg tudják-e fogalmazni, hogy mit?
Közleményük szerint „ez a klub, valamint Székesfehérvár és benne a generációk óta itt élő családok ezer szálon kötődnek az egykori sportélet zászlóshajójául szolgáló Videoton gyáróriáshoz. Szinte nincs is olyan család, akinek valamely hozzátartozója ne dolgozott volna ott! Szinte nincs is olyan sportegyesület, akinek történetében ne szerepelne támogatóként! Ez a név Székesfehérváron jóval túlnőtte eredeti jelentését, többé nem egy név a sok ezer gazdasági vállalkozás megnevezése között, hanem önálló fogalommá, önálló brandé vált, amellyel azonosulni tudunk, ami a városhoz és hozzánk tartozik! Ebben a minőségében többé nem lecserélhető! Ha a névcsere a tervezett formában megvalósul az nem más, mint ellenséges felvásárlás, szeretett klubunk a VIDEOTON megsemmisítése! Ezért nekünk sem marad más választásunk, mint bojkottálni minden lelátói tevékenységet és megjelenést. Mert másik csapatot mi nem támogathatunk! Örök szerelembe csak egyszer esik az ember…"

Egyrészről azt gondolom, hogy a Videoton cég már rég nem az a cég, amelyben „generációk” dolgoztak, másrésztől még egyszer tudatosítani kell: a Videoton már rég nem tulajdonosa a futballcsapatnak. Az általuk emlegetett „ellenséges felvásárlás” már akkor megtörtént, amikor még Videoton volt a csapat neve.

És minden bizonnyal a szurkolók sem gondolták ezt „ellenséges felvásárlásnak” akkor, amikor ennek segítségével nyerte a csapat a bajnoki címeket, vagy jutott el az Európa-liga főtáblájára.

És nyílván akkor sem fogják azt gondolja, ha a csapat MOL Vidi FC néven lesz majd bajnok, vagy ér el jelentős sikert az európiai kupaporondon. 

Ám a legnagyobb tévút az, hogy a szurkolók nem veszik észre: a Videoton gyár úgy nem tulajdonosa a klubnak, úgy nem ad egy fillért sem, hogy egyébként ezt lazán megtehetné, lazán lehetne tulaj, lazán fenntarthatná a csapatot, lévén, hogy a Forbes 2017-es felmérése szerint a legértékesebb magyar tulajdonban levő vállalat.




Buzsáky Ákos mélyvízben! A Kisvárdában 14 légiós és mindössze 2 magyar játszott a hétvégén!