mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Esterházyt még mindig idegesíti a mexikói blama

Ma kedződik a labdarúgó-világbajnokság, a megszokott módon, nélkülünk. A legutóbbi magyar érdekeltségű torna egyik főszereplője, Esterházy Márton a mai napig nem tudja elfelejteni az 1986-os vb-t. 


 

 

– Már huszonöt éve mondogattam, hogy csak akkor jutunk ki Eb-re, vb-re, ha felemelik a létszámot – nyilatkozta a Lokálnak a hajdani 29-szeres válogatott csatár. – Világklasszisok játszottak a magyar csapatokban a harmincas évektől a nyolcvanasak közepéig, de sem a klubok, sem a válogatott nem nyert nagy trófeákat. Mert például Mexikó óta 21 kapitány átlagban 15-16 hónapot ült a kispadon, és 1902 óta talán négy volt három-négy évnél többet hivatalban. A hetvenes évek végétől csak a lötyögés megy a semmibe.

1985-ben a szurkolók még bundát kiáltottak, amikor a biztos vb-résztvevő magyar válogatott a Népstadionban 1-0-ra kikapott a hollandoktól.
– Bunda? Az osztrákok még célprémiumot is ígértek a győzelmünkért. Utána megvertük a brazilokat, bár az ilyen barátságos meccsek nem sokat érnek. Lásd, mi történt Mexikóban! Bár ott „valami” történt, az oroszok elleni 6-0-s meccsen a csiga rakéta volt hozzám képest, de a többiek is fásultságról panaszkodtak. A mindig zakatoló Nagy Anti fáradt madárként lófrált, az nem lehet véletlen, hogy tizenegy ember egyszerre eltompul.

- Utána mindenki a játékosokon verte el a port, pedig sok mindent lehetett volna bírálni, az újfajta étrendet, mert míg Maradonáék plusz három kilóval futottak ki, hogy megőrizzék erejüket, mi karcsúbban, így a végén alig éltünk. Ezzel együtt életem legnagyobb élménye volt a vb, bár a legfájóbb is, mert utána a vérünket akarták. Órákig lehetne erről beszélni, de van értelme? Csak felidegesítem magam, így inkább beszéljünk a mostani vébéről. Nos, a németek mindig nyerhetnek, most is, de Argentína, Brazília, Spanyolország és Franciaország is esélyes – fogalmazott Esterházy.



Amíg ennyi légiós játszik a 12 csapatos bajnokságban, soha nem lesz jó magyar válogatott Marco Rossi: Ki vagyok én, hogy nemet mondjak a válogatottnak?