mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Tízmilliót fejenként egy meccsért Magyarországon? Igen!

Óriási bravúr kell ahhoz, hogy 2018-ban az állami pénzesőben fizetésképtelenné váljon egy profi focicsapat, de Sopronban sikerült a mutatvány. Múlt héten már írtunk a soproni helyzetről, ami most már végleges, nem tudják kifizetni a játékosokat. Mindeközben néhány száz kilométerrel arrébb egyetlen meccsért, egyetlen győzelemért tízmillió forint prémiumot kaptak (volna) a játékosok. Nem összesen. Fejenként!

A mifocink.com bennfentes információja szerint Felcsúton nem garasoskodtak volna, amennyiben a csapat megnyeri a Magyar Kupát, amivel kilépett volna a nemzetközi kupaporondra.
Ahhoz képest, hogy a csapat tavaly újra az NB II-ben szerepelt a csapat, sőt, egy ideig idén is meglegyintette a másodosztály szele – bár szerintem az nem volt komoly, minden csapat életében vannak hullámvölgyek - most ismét igazi kánaán van Felcsúton.

És miközben Sopronban a játékosok már kis túlzással enni sem tudnak venni, addig a Puskás Akadémiánál fejenként tízmillió forintot ért volna a kupagyőzelem.

Persze, gyorsan hangsúlyozzuk ki, ez nem hivatalos információ, és ilyen valószínűleg sosem lesz – bár mi tettünk egy kísérletet, és elküldtük ezt kérdésben a klubhoz - , hanem amolyan folyosói pletyka. És mindenki elhiheti: általában a futballfolyosói pletyka 85-90 százaléka igaz!

Sőt, ez az információ most több, mint folyosói pletyka!

Hiszen épp egy, a csapatban szereplő játékos mesélte el, milyen nagy összegtől esett el amiatt, mert nem nyerték meg a kupát. Persze lehet, hogy csak a játékos akart felvágni, akit mellesleg – akinek nevét saját biztonsága érdekében nem írom le – azért nem kell sajnálni, mert havonta 4 és 5 millió forintos fix fizetéssel bír, az is hűen tükrözi, milyen nagy kontraszt van magyar futballklub és magyar futballklub között!  



Az a csapat, amelyik mindössze négy gólt kap tavasszal, megérdemli a bajnoki címet Mennyire bünteti magát az MLSZ a rendezői hiányosságok miatt?