23 03 2018
Nehéz okosat mondani. Nehéz bármit mondani. Mint mondtam, az építkezés – igazából az állandó építkezés – idejét éljük, de erre azért nem nagyon számítottunk.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán már a 10. percben 2-0-ravezet majd ellenünk.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán ellen nem lesz egy valamire való támadásunk sem.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán ellen nem sikerült összesen ötször kapura lőnünk.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán ellen (bár erre azért lassan lehet számítani), hogy például Dzsudzsák Balázsnak egyetlen egy használható megoldása nem lesz.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán időnként eldugta a labdát úgy, hogy a magyar játékosok percekig nem is értek hozzá.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán ellen sem egy tudatos labdakihozatalt, sem egy tudatos támadásvezetést nem láttunk.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán ellen lényegében egyetlen percre sem derült ki, mit is akart játszani a magyar válogatott.
Nem számítottunk arra, hogy a világverőnek nem nevezhető Kazahsztán ellen nulla, azaz nulla elképzelés nélkül játszunk majd.
Nem számítottunk arra, hogy történelmi időket élünk a válogatottal, hiszen ennyi sz….r csapattól ilyen rövid idő alatt nem kaptunk még ki.
Nem számítottunk arra, hogy lassan elfogynak a negatív jelzők, már ami a magyar válogatott játékát illeti.
Az az igazság, hogy nem lehet mást mondani, mint ahogy a szurkolók búcsúztak a kazahoktól elszenvedett 3-2-es vereség után válogatottól:
Ez bizony kurva gyenge!