mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Leekens máris ellentmond – önmagának

Georges Leekens megtartotta első, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. A kötelező, akár előre borítékolható klisék mellett elmondta, miért maradt ki a válogatott keretéből az a Sallai Roland, aki mezőnyjátékosok közül egyedüli magyarként pályára lépett idén a Bajnokok Ligája csoportkörében is. Csak az a baj, hogy Leekens magyarázatával saját magának mondott ellent, megerősítve a „rossz súgókra hallgatott” összeesküvés-elméletet.

 

Félreértések elkerülése végett: a kapitánynak szíve joga eldönteni, hogy kit, mikor és miért válogat be a nemzeti csapatba. 

Sőt, az is mindegy, ha azt nem magyarázza meg.
Sőt, egyes esetekben sokkal jobb, ha csak annyit mond, „most másban gondolkozom”.

Merthogy az várható volt, hogy a sajtótájékoztatón rákérdeznek Sallai Roland esetére. Főleg annak tükrében, hogy Sallai Sándor, a játékos nagybátyja világgá kürtölte, Roland azért nem került be a nemzeti csapatba – még az U21-es válogatottba se – mert Leekens rossz súgókra hallgatott.

Nos, valljuk be őszintén, lehet valami ebben az összeesküvés elméletben, hiszen a kapitány azt mondta, Sallai azért nincs keretben, mert „Nagyon tetszik a játéka, de történt néhány dolog a múltban. Viszont elmondta, küzdeni fog azért, hogy visszakerüljön a csapatba. Az ajtó nyitva áll előtte, de okosnak kell lennie.”

Nos, ezzel csupán két probléma van.

1. Arról, hogy „Sallaival történt néhány dolog a múltban”, hivatalosan Leekens nem is tudhat, hiszen akkor még nem volt kapitány. A játékos bűne egyébként állítólag az, hogy novemberben a Luxemburg elleni felkészülési meccsen még játszott, a Costa Rica elleni találkozó előtt azonban sérültet jelentett, ezért visszautazott Ciprusra, ahol néhány nappal később pályára lépett az APOEL-ben.

Csúnya dolog, nem vitás, de egyrészről történ már ilyen például Dzsudzsák Balázzsal is, ő mégsem kapott érte büntetést, másrészről amikor ez történt, akkor még a hivatalos MLSZ-es kommunikáció szerint sem Leekens volt a kapitány.

Kicsit nonszensz és vicces, hogy a belga szakember így lényegében azért "bünteti meg" a játékost, mert csinált valamit akkor, amikor ő még nem volt kapitány.
És ennek tükrében válnak érdekessé Sallai Sándor mondatai.

2. A hétfői sajtótájékoztató előtt pár nappal Leekens interjút adott az M4 sportcsatornának, ahol elmondta, „az új év minden játékosnak egy új esély. Nulláról indulunk, kíváncsi vagyok, hova tudunk eljutni.

Tegyük hozzá gyorsan: Sallaival éppúgy lehet majd rossz a válogatott, mint Sallai nélkül jó, ám úgy látszik, Sallai Roland még Leekens bevaláása szerint sem kapta meg a „nulláról indulás” lehetőségét!



Mindennek az alja: a magyar futball történelmének egyik legsikertelenebb kapitánya állami kitüntetést kapott Hajrá, Leekens!