mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A korábbi szövetségi kapitány nekiment az MLSZ-nek: Semmibe vették a munkánkat!

„A profi világban, egy munkaszerződésben egyértelműen leírják: mit várok tőled, és mit adok érte? A hazai futballban pedig pont fordítva van: a játékos először a markát tartja, az anyagi kérdésben egyezik meg a klubbal, és csak utána hajlandó kimenni a pályára…”


HIRDETÉS

Megjelent Fehér György sportújságíró első, nem sporttémájú regénye, A kemény fiúk is sírnak néha. Itt a lehetőség, hogy vásárlás előtt belehallgass a könyvbe, hiszen Urmai Gábor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze felolvassa Neked az első három fejezetet. Amennyiben megtetszett, keresd a könyvet a Libri és a Líra könyvesboltokban, az OMV kutakon, vagy egyszerűen rendeld meg a book24.hu-n!

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége még Bernd Storck kinevezése előtt bízta meg Kovács Ferencet egy szakmai ad hoc bizottság vezetésével, amelynek az volt a feladata, hogy hosszú távú koncepciót készítsen a magyar labdarúgás fejlesztésével, elsősorban az utánpótlás-képzéssel kapcsolatban. Az anyag még 2015-ben elkészült, de hiába fogadta el az MLSZ elnöksége, sem a német szakember sem az új kapitány, Georges Leekens nem kér belőle…

„Hagyták, hogy Bernd Storck félredobja…”

- A Magyar Labdarúgó Szövetség (még Dárdai Pál kinevezése előtt) létrehozott egy ad hoc bizottságot, amelynek vezetésével engem bíztak meg. Az volt a kérés, hogy egy olyan szakmai anyagot tegyünk le az asztalra, amely elsősorban az utánpótlás felkészítésével, megújulásával kapcsolatosan mutat egy hosszú távú stratégiát. Több évet dolgoztunk a több száz oldalas anyagon, amelyben 21 ország koncepcióját is figyelembe vettük (természetesen a magyar futball sajátosságait szem előtt tartva), s amelyet végül én terjesztettem az MLSZ elnöksége, s ezt a vezetők egy az egyben, mindenféle változtatás nélkül el is fogadták. Természetesen, ahogy kell, több nyelvre (angol, német) is lefordítottuk, ám aztán amikor Bernd Storck lett a kapitány, egyszerűen semmibe vette az anyagunkat, feldobta a polcra, és azóta sem tudjuk, hogy mi lett a sorsa. Megmondom őszintén: nagyon rosszulesik, hogy ennyire semmibe vették a munkánkat, hiszen a magyar labdarúgás prominens személyiségei, elismert szakemberei dolgoztak az anyagon – még egyszer hangsúlyozom, több éven keresztül!


Kovács Ferenc szerint az MLSZ apparátusának kellett volna tovább gondoznia a munkájukat, és ügyelnie arra, hogy ne kallódjon el 

- Kik segítették a munkáját?
- Garami József, Herczeg András, a Videoton klubigazgatója, Kovács Zoltán, Löw Zsolt, Tamási Zsolt, az egészet pedig a Bozsik Program koordinátora, Kis-Baranyi Sándor fogta össze. Szándékosan említem külön Dárdai Palit, aki az egyik legtöbb segítséget nyújtotta, s akit annak idején – a szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban - én ajánlottam Csányi Sándor elnök úr figyelmébe. Nagyon sajnálom, hogy a komolyabb, hosszú távú munkát a Hertha meggátolta. Egyébként Pali volt az, aki e szakmai anyaggal kapcsolatban azt nyilatkozta: óriási hátrányba került a magyar labdarúgás azzal, hogy az illetékesek hagyták, hogy mindezt Bernd Storck félredobja, s távozása utána sem használjuk fel; az MLSZ apparátusának kellett volna tovább gondoznia az anyagot, és ügyelnie arra, hogy ne kallódjon el.  

 „Magyarországon teljesen rossz irányba megy a futball”

 - Ezek szerint minden bizonnyal, még az új kapitány, Georges Leekens sem látta az anyagot…
-Nem tudok róla, hogy értesült volna róla. Erre mondtam az előbb: ezt a szakmai programot az MLSZ illetékeseinek kellene felügyelnie, és gondoskodnia arról, hogy a magyar labdarúgás érdekében felhasználásra kerüljön. Hiszen 10 éves időszakra lefektettük, hogy miként lehetne a magyar labdarúgás utánpótlását felépíteni, milyen korrekciókra épül az élvonal (elsősorban klubszinten), s ha mindezt időben elkezdjük, meggyőződésem, hogy 15-20 százalékban már előre is léptünk volna! Nekem a vesszőparipám például (mivel már igen komoly szakmai stábok dolgoznak az egyesületeknél), hogy az előrelépés egyik záloga: a profi mezőny (NB I, NB II) totális fizikai felzárkóztatása! Ma már a különböző tévécsatornákon láthatjuk: nem csak az élvonalban, hanem az angol másod- és harmadosztályban is az utolsó lélegzetükig hajtanak a játékosok, éppen ezért vereség esetén sem kritizálnak a szurkolók, ha látják: kedvenceik mindent megtettek a sikerért! Ehhez pedig nem kell labdazsonglőrnek lenni… Magyarországon teljesen rossz irányba megy a futball. Ugyanis hajlamosak vagyunk elfelejteni: a sportág összes résztvevőjének első számú feladata – a közönség kiszolgálása! Mint egy színházban: a néző azért fizet, hogy minőséget lásson, ne pedig lődörgést. A profi világban, egy munkaszerződésben egyértelműen leírják: mit várok tőled, és mit adok érte? A hazai futballban pedig pont fordítva van: a játékos először a markát tartja, az anyagi kérdésben egyezik meg a klubbal, és csak utána hajlandó kimenni a pályára… Ezért ne is csodálkozzunk, ha csupán 500-1000 néző van jelen – jó esetben – egy-egy bajnokin…

„Nem kis aggályaim vannak Georges Leekens munkájával kapcsolatban”

- Egyébként mit szól Georges Leekens kinevezéséhez?
- Annak idején - Vági Márton főtitkár úrral – együtt kezdtük meg vele a tárgyalásokat Belgiumban. Egy nagyon szimpatikus úriember, aki korábban ért el már sikereket a nemzetközi labdarúgásban. De bevallom őszintén: magyarországi ténykedése kapcsán nem kis aggályaim vannak vele kapcsolatban. Kicsit féltem őt, hiszen ha nincs miből dolgoznia, nehéz lesz eredményt elérnie. Pláne, hogy a közelmúltban több „kiscsapatnak” hitt együttes is megtréfált minket. Egy dolgot nem szabad elfelejteni: egy szövetségi kapitány feladata a labdarúgó-válogatottakkal való jó szereplés, ehhez viszont elsősorban taktikailag kell javulnia a mieinknek. S ami miatt igazán féltem Leekenst: kénytelen a klubokban végzett szakmai munkára támaszkodni. Ha pedig ott nem megfelelő színvonalú a ténykedés, ha nincs megfelelő fizikai képzés, akkor nem tudunk előrelépni, hiszen egy nemzeti csapatnál, a pár napos együttlét során csupán a taktikai tényezőket lehet fejleszteni.

Kovács Ferenc félti az új kapitányt, hiszen ha Leekensnek nincs miből dolgoznia, nehéz lesz eredményt elérnie

- Önnel kapcsolatban kihagyhatatlan kérdés: mit várt a Videotontól? Befoghatja a csapat a Ferencvárost?
- Vitathatatlan, hogy az egyik legerősebb állománnyal rendelkezünk, de csak akkor lehetünk eredményesek, ha ugyanolyan elánnal küzdünk, mint az ellenfeleink. Ha nem így történik, akkor egy gyengébbnek hitt csapat is megtréfálhat minket, elég csak a tavalyi és az idei Magyar Kupa-kiesésünkre gondolni, hiszen a Budafok és a Vác is nagyobb akarattal játszott, mint mi. S még egy dolog: számomra elfogadhatatlan és különösen fájó, hogy ezekre a találkozókra nem a legerősebb csapattal álltunk ki. Egy profi játékosnak el kell bírnia a heti két tétmérkőzést, másrészt az ellenfél lebecsülésének egyik jele, ha egy felforgatott gárdával állunk fel. S hogy ki lesz a bajnok? Szívem szerint természetesen a Videotont várom az élre, de reálisan nézve a Fradinak is ugyanannyi esélye van erre. Meglátásom szerint a Vidi akkor előzhetné meg riválisát, ha nem feltétlenül a 33-34-35 éves légiósokra épülne a csapat, hanem bátrabban dobnánk a mélyvízbe a saját nevelésű tehetségeinket. De hogy miért nincs ez így – egy külön cikk témája lehetne…

 

 



Benkő László: Becsület, szív, akarat és jövőkép nélkül nem léphet előre a futballunk Angyalföldön megérett a helyzet az edzőcserére!