mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

„Szenzációs” kommunikáció: Sokan akarnak velünk játszani, de nem mondjuk el, hogy kik!

Az MLSZ ismét előrukkolt egy szenzációs kommunikációs bravúrral. Szabó Gerő, a válogatottért felelős sajtós az M4 stúdiójában hosszasan beszélt arról, hogy milyen nagy presztízse van még mindig a magyar válogatottnak, és milyen sok nemzeti csapat akar velünk felkészülési meccset játszani. Aztán persze kiderült, hogy egyetlen konkrét csapatnevet sem akar – bocsánat a felvetésért, de tud – mondani.


HIRDETÉS

Megjelent Fehér György sportújságíró első, nem sporttémájú regénye, A kemény fiúk is sírnak néha. Itt a lehetőség, hogy vásárlás előtt belehallgass a könyvbe, hiszen Urmai Gábor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze felolvassa Neked az első három fejezetet. Amennyiben megtetszett, keresd a könyvet a Libri és a Líra könyvesboltokban, az OMV kutakon, vagy egyszerűen rendeld meg a book24.hu-n!

Azzal szinte mindenki egyetért, hogy míg 2016 a magyar futball elmúlt 40 évének legjobb éve volt, (magyar viszonylatban) szenzációsnak mondható Eb-szerepléssel, addig 2017 a magyar futball történelmének legsötétebb éve volt. Egy olyan év, amin megcsináltuk azt, amit még egyetlen válogatott sem: ki tudtunk kapni Andorrától és Luxemburgtól is.

Egy ilyen év után szegény Szabó Gergő (nyilván ő lett kijelölve a feladatra) azt bizonygatta a stúdióban, hogy a két évvel ezelőtti Eb-szereplésnek köszönhetően még mindig mindenki velünk akar játszani. Persze, a (rég)múltba menekülés nálunk bevett szokás, mi még mindig Puskásékhoz és az Aranycsapathoz hasonlítunk mindent és mindenkit, nem csoda, hogy nem is tudunk előre lépni.

Szóval Szabó Gergő  elmondta, hogy „amíg nincs meg a Nemzetek Ligája-sorsolás, s nem tudjuk, hány mérkőzésünk lesz ebben a sorozatban, addig nincs értelme arról beszélni, hogy a 2018-as évben a nem tétmérkőzéseken milyen csapatok ellen léphetünk pályára.”

Persze, gyorsan hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy a kutya sem akar ellenünk játszani, sőt, épp ellenkezőleg!
„Nagyon sok megkeresés érkezik az MLSZ-hez a magyar válogatottal kapcsolatban, nagyon jó csapatok is szeretnének velünk játszani. Úgy tűnik, a tavalyelőtti Eb-szereplésünket és az ott nyújtott teljesítményünket nem felejtették el.”


Kell a kemény felkészülés, hiszen állítólag minden nagycsapat velünk akar játszani


No persze, ez a lelkesedés csupán addig tartott, amíg egyetlen csapatot meg kellett volna nevezni.
Mert ezt a lehetőséget ügyesen kikerülte a sajtófőnök!
„Természetesen a többi szövetség is úgy van vele, hogy még nem tudja pontosan a válogatottja programját, mert a Nemzetek Ligájával kapcsolatban még nagyon sok a kérdőjel. Vannak tapogatózások, megkeresések, még nagyon jó csapatoktól is. Mondhatom, hogy több szövetség keresett meg minket az utóbbi időszakban, mint korábban, de egyelőre mindenki csak tapogatózik a másiknál.”

Hogy ez pontosan mit is jelent?

Egyszerű halandóként az elmondottak alapján ez csakis úgy történhet meg, hogy a németek, franciák, spanyolok vagy épp angolok megkeresik a magyar szövetséget!

- Sziasztok! Játszunk egyet egymással valamikor?
- No de mikor?
- Azt nem tudjuk. Majd valamikor, valahol!
- Ja, persze!

Na, már bocsánat, de ez elég elképzelhetetlen számomra.
Ez olyan, mint a kapitányok fizetése körül kialakult kisebb balhé, azaz „nagycsapatok akarnak velünk játszani, és erre az a bizonyíték, hogy ezt mondom!”

Nos, remélem, ezen nagycsapatok vezetői is tudnak arról, hogy velünk akarnak játszani! 

És egyre inkább úgy gondolom, hogy akkor kellene megszólani, amikor van is mit mondani.
De akkor meg kell, sőt, minden kérdésre korrektül és pontosan kell válaszolni!
És akkor nincs félreértés!   

 

 



Kezdődik! Ömlenek a kamu, olykor fizetett átigazolási hírek! Zava! Még mindig "velünk vagy"!