mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Így élték meg a sikert a győri „hősök”!

Mint arról beszámoltunk, a Rába ETO FC futsalcsapata óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy története során bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, ahol olyan csapatok ellen léphet pályára, mint például a Barcelona vagy a Sporting. Meglepetésemre a nagyszerű, de minden kétséget kizáróan száraz tény megírásán kívül nem sokan foglalkoztak a főszereplőkkel, azaz a játékosokkal. A mifocink.com ebben is kivétel, nézzük tehát, hogyan éltek meg a sikert a játékosok, sportvezetők.

Dr. Drucskó Zoltán (Az ETO FC Győr elnöke, az MLSZ futsal Bizottságának elnöke):
A magyar labdarúgás napján sporttörténelmet irtunk, egyesületünk legnagyobb sikerét aratva. Köszönet és hála mindazoknak, akik kezdetektől támogattak, hittek bennünk. Óriási Respect a CSAPATOM valamennyi tagjának. Az álom valóra vált!

Javi Rodríguez (a Rába ETO vezetőedzője):
A meccs előtt nagyon akartuk a sikert, több góllal szerettünk volna nyerni, hogy elérjük az álmunkat a Final Fourba jutást. Óriási erőfeszítéssel 100 százalékon égve végre sikerült olyan játékot produkálnunk, ami meghozta a sikert a Luparense ellen. Gratulálok a csapatnak!

Juanra (a Rába ETO csapatkapitánya):
Hihetetlen, nem gondoltuk volna a torna előtt, hogy sikerül a továbbjutás. A teljes csapat úgy gondolta, hogy amiért kőkeményen dolgoztunk, ha van egy kis esély, azt meg kell ragadni. Ez ma este sikerült, egy szenzációs meccsen sikerült legyőzni a Luparensét, óriási öröm ez számunkra.

Alasztics Marcell (az Elite Round kiváló teljesítményt nyújtó győri kapusa):
Nagyon boldogok vagyunk, sikerült ezt az elképeztő teljesítményt nyújtani. Legjobb álmunkban sem gondoltuk volna, még a Main Round előtt sem, hogy sikerül Final Fourba jutni. Hatalmas élmény volt ez a hét, személy szerint én győriként, lokálpatriótaként nagyon nagyon boldog vagyok. Rengeteg ismerősőm, családom is tanúja lehetett a sikernek, a külföldi csapattársaim családtagjaiból is sokan jelen voltak, mindenkinek egy hatalmas élmény lehetett. Bent vagyunk a 4 között, áprilisban lesz a Final, addig készülünk, hogy ott is helytálljunk és ne valljunk szégyent.

 

 



Itt ez év magyar fut(sal)ball sikere: A Rába ETO bejutott final fourba! Tényleg a létszám a rossz? Vagy inkább az arányok?