mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A szurkolók besokalltak: bojkottálják a válogatott meccset!

A Carpathian Brigade szurkolói csoport hivatalos közleményt jelentetett meg az ultrashungary.com honlapon a válogatott Costa Rica elleni keddi mérkőzése kapcsán, amelyben bejelentették: a csoport nem lesz jelen a stadionban, nem lengenek a zászlók, nem szólnak a dalok.

"Szurkolótársaink, barátaink!

Az év utolsó mérkőzéséhez közeledve nem tudunk szó nélkül elmenni válogatottunk idei „teljesítménye” mellett. A csütörtöki, luxemburgi mérkőzést követően végérvényesen kijelenthetjük; 2017 a magyar futballtörténelem egyik legszégyenteljesebb, legmegalázóbb éve volt. Tudtuk, hogy nem lehet mindig megismételni az Eb-n látottakat, a tisztes vereségek után is büszkék voltunk a csapatra, közösen énekeltük a Himnuszt.

Amivel idén többször is szembesülnünk kellett, az kiábrándító, elkeserítő és fájdalmas. Úgy érezzük, itt kell húzzunk egy határt nekünk szurkolóknak és reméljük a játékosok is így gondolják. Nem mondhatjuk azt, hogy ugyanúgy odaállunk, kimegyünk, szurkolunk, mintha mi sem történt volna. Jeleznünk kell a csapatnak is, hogy ezt így nem lehet jövőre folytatni. Inkább még most, mintsem a jövő szeptemberi téttel bíró meccseken, amikor mindenkitől egységre és 120 százalékos odaadásra lesz szükség közös céljaink eléréséhez.

A Costa Rica elleni meccsen csoportunk nem lesz jelen a stadionban, nem lengenek a zászlók, nem szólnak a dalok."



Siker a döntetlen? Vagy nem? Úgy néz ki, már mi vagyunk a kicsik – azoknak is, akik eddig nekünk voltak! (képes összeállítás)