mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Tökéletes időzítés! De vajon a választás is az?

Nagy hirtelen bemutatták az új magyar szövetségi kapitányt. Miután egyetlen percet sem dolgozott Magyarországon, ezért csak a jövő dönti el, hogy tökéletes választás-e a belga George Leekens (azért az mondjuk nem túl jó jel, hogy például 33 év alatt ez a 24. munkahelye), ám az biztos, hogy tökéletes időpontban nevezték ki.



Bernd Storck esetében azt mondtam, hogy mivel a csapat nem jutott ki a 2018-as világbajnokságra, teljesen felesleg egy évig fizetést adni a kapitánynak úgy, hogy lényegében semmi dolga.

Nos, érdekes, de pont ezért gondolom, hogy Leekens mostani kinevezése tökéletes időzítés.

A belga szakember ugyanis – nagyon szimpatikus módon – elmondta, nem kívánja a barátait a szakmai stábba hozni, és nagyon remélem, hogy nem kíván „menedzserek által összerakott” csapatot szerepeltetni.  Az is kiderült, hogy fizetése – bár összeget most sem mondtak – eredményorientált, és a „nagy lóvé” az Eb-re való kijutáshoz kötött.

 Így viszont – mivel jövőre játsszuk a következő tétmeccset – van egy éve, hogy megismerje a magyar közeget. Hogy megismerje a játékosokat, hogy kiválassza a tökéletes szakmai stábot.

Van egy éve, hogy felépítse…magát.

Hogy aztán reményeink szerint felépítsen egy olyan válogatott, amely eséllyel lép majd pályára az Eb-selejtezőkön. Épp ezért mondom, hogy ebben az esetben tökéletes időpontban nevezték ki az új kapitányt, és remélem, jól használja fel a rendelkezésére álló egy évet.

Az MLSZ ezzel tehát szerintem nagyot húzott, miként azzal is, hogy most tartotta magát ahhoz az ígérethez, hogy tapasztalt, nemzetközi szinten ismert szakembert hoz Magyarországra.

Emlékezzünk csak arra, hogy amikor legutóbb ezt ígérte Csányi Sándor, akkor általános megdöbbenésre Pintér Attila lett a kapitány, akit az MLSZ már a bemutatás pillanatában „kivégzett” ezzel.

Persze, Leekens kinevezése rengeteg érdekes kérdést is felvet.

Az biztos, hogy játékosként ötszörös belga bajnok, egyszeres kupagyőztes, játszott egy BEK és két UEFA Kupa döntőn, tehát látott már labdát közelről – igaz, ez nem garantálja, hogy jó szakember.

Az elvitathatatlan, hogy kivezette Belgiumot a franciaországi világbajnokságra – csakhogy az 1998-ban, azaz majd húsz éve volt.  Az is biztos, hogy előbb Tunéziával, majd Algériával járt az Afrikai Nemzetek Kupáján, de nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, ezzel a két válogatottal azért elég sok edző kijutott volna az ANK-ra. Sőt, ez lényegében csak a kötelező ezekkel a csapatokkal. Az is tuti, hogy edzőként egyszeres belga bajnok, kétszeres belga kupagyőztes és kétszeres belga Szuper Kupa-győztes.

Az is biztos azonban, hogy 69 éves, és úgy 18 éve nem mutatott fel semmit, sőt, öt évvel ezelőtt az akkor már bombaerős belga válogatottal csupán csoportharmadik lett a selejtezőben.

És a legrosszabb hír, hogy 33 év edzői pályafutása alatt az MLSZ lesz a a 24. munkahelye, leghosszabb munkavállalása pedig három év volt: 2004 és 2007 között a Gent edzője volt.

Persze, ez nem jelent semmit, ettől még simán lehet, hogy Geroge Leekens nagyszerű, és ami ennél is fontosabb, eredményes szövetségi kapitány lesz.

Sőt, azt hiszem, ebben reménykedünk most mindannyian!



Hogy lesz ebből 2020-as Eb-részvétel? Gelei Károly: Leekens jó edző, de egyedül nem fogja megváltani a világot