mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mennyi pontunk lenne, ha nem fejlődnénk?

Itt van ez a Svájc elleni meccs, ahol az okoz gondot, amit a portugálok ellen még dicsértünk. Akkor ugyanis mindenki „állva tapsolt”, hogy csak egy góllal kaptunk ki az Európa-bajnoktól, én pedig azt mondtam, hogy egyrészt ne tapsoljunk már egy vereségnek, másrészről nézzük már a meccs mögé, és meglátjuk, „sztárjaink” fegyelmezetlen magatartása miatt igen nehéz helyzetbe kerülünk majd a most következő meccsen. Mindezek mellett kiderült, csapatunk folyamatosan fejlődik, kár, hogy ezt mindössze 10 megszerzett pont „támasztja” alá.

HIRDETÉS



Érdekes, azoknak, akik eddig örömtáncot jártak a portugálok elleni vereség után, most feltűnt, hogy néhányan teljesen felesleges kisárgázták magukat a Svájc elleni meccsről.

A sort a nagyszerű Priskin Tamás kezdte, aki úgy leverte Pepét, hogy a védő talán még mindig szédeleg. Nem a portugált akarom védeni, hiszen kevés alattomosabb játékos rohangál ma a futballpályákon, de tény, Priskin felesleges ütése egyértelműen piros lapot ért.

Azóta persze megtudtuk, hogy miért is meri ezt megtenni a játékos, hiszen az NB I-ben ugyanazért a mozdulatért, még annyit sem mondtak neki, hogy ejnye-ejnye.

És akkor ott van még legnagyobb „sztárunk”, az évek óta a nagy semmit villantó Dzsudzsák Balázs, aki ismét előadta a szokásos, földön ülő, földet csapkodó hisztijét, sőt, megspékelte egy kis tapsolással is, amiért megkapta az eltiltást érő sárgáját.

Korhut sem játszhat, hiszen ő is nagyon okosan viselkedett. Összeakaszkodott Cristiano Ronaldóval akkor, amikor ott sem volt a labda, így bár CR7-nek megmutatta, mi a magyarok Istene, a Svájc elleni meccset viszont a tv-ben nézheti majd.

A fegyelmezetlenségek sorából nem maradhatott ki Fiola Attila sem, ő is teljesen feleslegesen kapott sárga lapot, így őt is pótolni kell.



Ehhez hozzájön még Szalai sérülése, na és az, hogy bár van egy csatárunk Nemanja Nikolics személyében, akinél több gólt az elmúlt évben talán az összes magyar csatár együttvéve nem rúgott, ő mégis állandóan padozott a válogatottban, így most köszönte szépen, de inkább klubcsapatára összpontosít. Tegyük hozzá gyorsan, ezt tökéletesen csinálja.

Itt is vagyunk hirtelenjében a Svájc elleni meccs előtt, ahol valljuk be őszintén, nincs sok esélyünk. Számomra pozitívum, hogy azok, akik eddig „világverő” magyar csapatot ígértek, most végre reálisan látják a dolgokat, hiszen még a kapitány is azt mondta, ne legyenek túlzó elvárásaink. Persze, azért most is tett furcsa kijelentést.

 „A válogatott hosszú távon javítani tud a teljesítményén. Persze voltak váratlan eseményeink, mint a Feröer és az Andorra elleni mérkőzés, de sokat fejlődtünk labdabirtoklásban, előretörésben és a gólhelyzetek kialakításában is. Folyamatosan építkezünk, s a játékosokban meg van az akarat, hogy nemzetközi színvonalon teljesítsenek, ezért egyénileg is készülnek. Viszont nemzetközi mérkőzésekre csak itt van lehetőségük, a klubjukban nincs.”- mondta Berndt Strock.

Nos, egyrészről az euforikus hangulatot idéző Európa-bajnokság után a válogatott teljesítménye olyan gyorsan zuhant, mintha a hullámvasút legmeredekebb részén utaztak volna a játékosok.  Másrészről, és az még fontosabb, Storck szerint sokat fejlődtünk labdabirtoklásban, előretörésben és a gólhelyzetek kialakításában, érdekes, ezekért nem adnak pontokat. Abból pedig mindössze 10 van egy olyan csoportban, ahol a története legrosszabb teljesítményét nyújtó Lettország, a spanyol negyed és ötödosztályban szereplő játékosokkal kiálló Andorra, és a mindössze pár száz igazolt futballistával büszkélkedő Feröer Szigetek is ott van.

Mindezek után annyi a kérdés, hogy mennyi pontunk lenne, ha nem fejlődnénk?  

 



A diósgyőri vezetők akkor is elmennek majd az MLSZ-hez, ha a javukra tévednek a játékvezetők? Ez ám az elismerés: Nikoliccsal promózzák a FIFA 18-at