mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Nyerni kellene! Valahogy!

Valahogy most igazán nyerni kellene. Mert kis túlzással most az egész ország – legalábbis futballszerető része – a Videotonra figyel. A Fehérváriak ugyanis egyetlen gólra vannak az Európa-liga csoportkörtől. Egyetlen apró gólra!



Valljuk be őszintén: kevesen gondoltuk, hogy a Vidi eljutott idáig.
Az elő-elő selejtezőben, a máltai ismeretlen ellen mutatott borzadály után biztosra vettük, hogy a piros-kékek ha nem is a második körben, de a Bordeaux ellen biztosan kipottyan az El-ből. Ám most végre egy magyar csapat mutatta meg, hogy a pályán nem az számít, hogy mely csapatnak vannak többet érő játékosai!

A Bordeaux hazai legyőzésének – és persze az idegenbeli gólnak – no és Fortunának köszönhetően már csak a Partizan Belgrádon kell túljutni. Azon a Partizanon, amely az első meccsen semmit sem mutatott a korábbi, „jugoszláv csapatoktól” megismert agresszivitásból, de ami ennél fontosabb, semmit sem mutatott, amiből arra lehetne következtetni, hogy jobb csapat lenne, mint a Vidi.

Persze, örök igazság, hogy a futballban minden meccs más és más, így tök simán lehet, hogy a Partizán ma „lemossa” a Vidit.

Na jó, tudjuk, hogy ez nem lehet!

Mert a Vidinek ezt az esélyt meg kell ragadnia.
Nyerni kell,  és kész.

Nem játszani, hanem nyerni.
Pont azt emelte ki a fehérvári mester, Marko Nikolics is.
„Az első meccs pszichológiai szempontból sem volt egyszerű. A mérkőzés előtt voltak problémáink, eltiltások formájában, majd jöttek a sérülések is a meccs közben, de így is mi álltunk közelebb a győzelemhez, talán nyerhettünk volna. De az mindenképpen pozitívum, hogy már négy mérkőzés óta nem kaptunk gólt, sőt, nagy helyzetei is alig voltak az ellenfélnek. Egy ideje már edzősködöm, és azt elmondhatom, hogy az ilyen nagyon fontos meccseken előfordul, hogy nem láthatunk szép játékot, ilyenkor minden apró részlet nagyon fontos, a legkisebb hibát sem engedhetjük meg magunknak. Taktikailag tökéletes meccsre van szükségünk az első perctől az utolsóig. Most is azt gondolom, amit az első meccs előtt, azaz 50-50 százalék esélye van mindkét csapatnak továbbjutnia. Azt továbbra sem érzem annyira különleges dolognak, hogy néhányunknak a volt klubunk ellen kell meccselnie. Nagyon sok szó esett erről a médiában mindkét országban, talán nagyobb is lett a mérkőzés körítése, mint ahogyan a találkozó végül sikerült. Szép sikereket értünk el négy hónapja a Partizannal, szeretjük a klubot, de ilyen forgatókönyvet írt az élet, most éppen a fekete-fehérek ellen küzdünk a Vidi sikeréért. A tét pedig nem kisebb, mint az álmunk, azaz a csoportkör! A Bordeaux elleni hazai meccsel nem szeretném összehasonlítani a Partizan elleni visszavágót. Az már a múlt, a fociban pedig a jelennel és a jövővel kell foglalkozni. Persze az is szép emlék, de ez egy másik meccs lesz. Nem gyakoroltuk a tizenegyeseket, de megvan a fejemben az, hogy kiknek kéne oda állni, ha arra kerülne a sor. Amúgy az ilyen találkozókra mondják azt, hogy nem játszani kell, hanem győzni! Mi jól felkészültünk a második meccsre, talán még jobban, mint az elsőre, készen állunk a visszavágóra!" - nyilatkozta a tegnapi sajtótájékoztatón Marko Nikolics.

Nos, egyetlen gól.
Legyen szép, vagy csúnya, csak a Vidi szerezze!

Mert nincs mese….ma nyerni kellene….valahogy!

 



Gutinak tetszik Lisztes munkája Megsemmisítve