mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Havi 180 ezerért a megye III-ban? Dehogy! Jár mellé meccsprémium is!

Megye III. A magyar futball utolsó osztálya – legalábbis Pest megyében. Ahol a futball öröméért kell(ene) játszani. De itt is vannak sztárok. És van olyan hely, ahol a „megye III sztárjai” százezreket keresnek. A legnagyobb gond az, hogy ezek a „sztárok” egyrészről lerombolják mindazt, amit az amatőr futball jelent, másrészről ha egy év múlva egy faluval odébb nagyobb pénzt ajánlanak, akkor bizony odébbállnak. És utánuk nem marad semmi, csak a nagy üresség!

Nem vagyok naiv.
Tudom, hogy vidéken mindig is volt pénz az amatőr játékosoknak.
Hol több, hol kevesebb.

Sőt, nem titok, én is kaptam pénzt. És akkor még a többi „kedvezményről” nem is beszéltünk.
Egy-egy ingyen sör a kocsmában, „kaja-pia” a meccsek után, árengedmény a boltban.

De egyrészről korábban ez az összeg sosem volt pofátlanul magas, másrészről eközben sosem fejeltettem el a „közösség” tagja lenni.

Ám ahogy „halad az ország futballkultúrája”, úgy nő az amatőr futballban juttatott „apanázs”.

Most az egyik Pest megyei csapatnál olyan történik, ami talán túlmegy egy határon.
Az egyik – maradjunk annyiban, hogy a Duna mellett található - , megyei II. osztályból kiesett csapatnál olyan fizetéseket osztogatnak a megye III-ban, hogy annyit az átlagemberek nem keresnek egyhavi munkával.

A zuhanyhíradó szerint van olyan játékos, aki 180 ezer forintos alapfizetésért játszik, amihez 10-15 ezer forintos meccsprémium jár.

Még egyszer mondom: a megye III-ban. A magyar futball legutolsó osztályában.

Persze, azt is szoktam mondani, hogy nem az a hülye, aki elfogadja, hanem az, aki adja. És hozzá kell tenni, a hírek szerint ezt a pénzt az edző a saját „vagyonából” adja, tehát nem a nagy közösből veszi el.

Csak mindeközben ők közösen - az edző és a tapsol a „megye III-as sztár” - lerombolják azt, amit az amatőr futball jelent.
Mert az amatőr futball lényege az, hogy helyi közösséget építsen, lehetőleg minél több helyi vagy környékbeli játékossal, akik 10-15 év múlva is a helyi csapatban játszanak majd. Akik ha kell, lenyírják a füvet a pályán, ha kell, kimossák a szerelést, ha kell, kitakarítják az öltözőt.

Mert az amatőr futball erről is szól.   
De kérdem én: az a játékos, aki most havi 180 ezer forintért „külsősként leszerződik” egy ilyen csapathoz, az meddig marad ott?

Nos, válaszolok!
Pontosan addig, amíg nyitva van a „pénzcsap”, vagy amíg máshol több pénzt nem ajánlanak neki.

Mindeközben a helyi szurkoló, aki a vasárnapját a csapatra áldozza, áll a korlát mellett, tapsol a „megye III-as sztárnak”, és arra nem gondol, hogy a sztárt egyáltalán nem érdekli, mit gondol róla a helyi szurkoló.

Mindeközben a helyi szurkoló, aki a vasárnapját a csapatra áldozza, áll a korlát mellett, örül, ha a csapat nyer, és arra nem gondol, hogy amint jön egy jobb ajánlat, a  „megye III-as sztár”  továbbáll, a csapat pedig elsorvad.

Mert egyvalamit elfelejtettem.
A legfontosabbat!

Amíg egy-egy ilyen csapatnál külsős  „megye III-as sztárokban” bíznak, addig a helyi játékosok „elkopnak”. És ha a „megye III-as sztárok” továbbállnak, bizony nagyon nehéz lesz őket visszacsábítani ahhoz a csapathoz – ami igazából értük, nekik van!



Ki az az elvetemült ba...m, áll.t, aki szerint extrém melegben kell fizikai tesztet futni? Az orvos szerint az 50 év feletti játékvezetők minden percben életveszélyben vannak!