mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A nagy akarásnak most nem nyögés lett a vége (közepe)

Vége az ősznek. Mostantól naponta végigvesszük az NB I-es csapatok szereplését, amolyan mifocinkos-os stílusban. Ma a listavezető Videotonnal kezdünk.

A fehérvári csapat a végére csak befutott olyan helyre, ahova a „köz” akarja. Mert az tisztán látszik, hogy míg tavaly a Fradi bajnoki címéért „szorítottak sokan”, addig most a Videotonon a sor.

Persze, ez mit sem von le a csapat eredményeiből, hiszen a fehérváriak tíz győzelem mellett négyszer játszottak döntetlent és csupán ötször kaptak ki. Minden őszi Vidi-mérkőzést figyelembe véve a csapat összesen 61 gólt szerzett. Ebből 39-et az NB I-ben, 11-et a Magyar Kupában, 7-et az EL-selejtezők alkalmával, 4-et pedig nemzetközi felkészülési mérkőzéseken. A 61 Vidi-gólból 39 találaton négy játékos (Feczesin Róbert, Géresi Krisztián, Danko Lazovics és Marko Scsepovics) osztozott.

Hozzá kell tenni, a nyári szünetben én voltam az, aki ezen az oldalon „azt kértem” a csapat vezetőitől, ne essenek ugyanabba a hibába, mint tették azt elődeik, azaz ne verjék szét azt a csapatot, amelyiket egy évig építgettek. Nos, egyelőre úgy néz ki, az idő a sportvezetőket igazolta, hiszen Henning Berg az őszi idény végére az élre kormányozta csapatát. Az más kérdés, hogy a nagy áttörés, azaz a nemzetközi kupaszereplés most sem volt túl fényes: a Midtjylland Székesfehérváron győzte le a csapatot, és ez már augusztus eleji kieséshez vezetett.

Henning Bergről is érdekes pletykák keringenek: a városi szóbeszéd szerint az edző képes a leglehetetlenebb időpontban tréningeket tartani azért, hogy az égvilágon senki ne tudja meglesni edzésmódszerét, taktikáját. És a senkibe most a klub utánpótlás-edzői is beletartoznak.

Ami a klubkasszát illeti, nos az kifogyhatatlan, köszönhető ez a „nagy akarásnak”, ami a bajnoki címet övezi. Ennek tudható be, hogy a nyáron sikerült a nagy riválistól sok tízmillió forintért megszerezni például Bódi Ádámot vagy épp Varga Józsefet, akik aztán nem túl sokat játszottak.
Persze, kit érdekel ez, ha a csapat ismét bajnoki címet nyer – mondhatják a fehérvári szurkolók, és valljuk be, ebben tökéletesen igazuk is van.

 



Jótékonykodik a Fradi szurkolói csapat Saját nevelésű fiatalok és a csaló játékos esete Kispesten