24 11 2016
Ha 100 embert megkérdeznénk arról, hogy sikeres évet zárt-e a válogatott, nagy valószínűséggel százan igennel válaszolnának. De vajon tényleg így van? Akkor is, ha benézünk az Európa-bajnokság okozta eufória mögé? Legyünk őszinték: egy fenét.
Remélem, senki nem küld el a fenébe, hiszen kétség nem fér ahhoz, hogy ha azt nézzük, hogy 30 év elteltével ismét Európa-bajnokságon szerepelt, akkor sikeres évet zárt a magyar labdarúgó válogatott.
Ha azt nézzük, hogy miként kommunikáljuk ezt, akkor sincs semmi baj.
Ám ha azt nézzük, milyen eredményeket ért el idén a magyar válogatott – ideértve a portugálok elleni 3-3-at – akkor már árnyaltabb a kép.
Sőt, kifejezetten szürke.
Ugye mindenki emlékszik arra, amikor a nyáron emberek lógtak a villamosokon, még a forgalom is megállt, hogy a drukkerek így ünnepeljék labdarúgó válogatottunkat, amely csoportelsőként jutott az Eb-csoportjából?
Ugye nehéz elképzelni, hogy ez a csapat az eredményeket tekintve mégsem zárt sikeres évet?
Pedig így van.
Mindenki előtt tiszta, hogy a válogatott értékelését két részre kell bontani. Az első, sikeres félévhez pedig mindenképp hozzá kell venni a tavaly novemberben lejátszott sikeres Eb-pótselejtezőt, hiszen a norvégok elleni kettős győzelem egyrészről összehozta a csapatot és a közönséget, másrészről önbizalmat adott a játékosoknak. Ki kel emelni azt is, hogy az Eb-re való mentális és szakmai felkészítés tökéletesre sikeredett, ennek köszönhetően a csapat nagyot ment Franciaországban. Tisztán látszott, hogy a fiúk úgy küzdöttek, mintha az életük múlna ez Eb-n, melynek hatására olyan szurkolói eufória alakult ki, ami már rég volt tapasztalható az országban.
Ez volt az az időszak, amikor minden sikerült, amikor a szerencse is mellénk állt.
Ez volt a magyar futball elmúlt harminc évének legsikeresebb időszaka.
És köszönet járt mindenkinek, aki ebben részt vett!
Az Eb-n nagyszerüen szerepelt a csapat
Aztán klubcsapataink nemzetközi kupaszereplése gyorsan visszarántott minket a valóságba, ám érdekes módon a válogatott feröeri 0-0-áját még így is sikerült „elkummantani”. Mert azért ne legyen kétsége senkinek afelől: ha egy Eb-szereplés után a válogatott magyar kapitánnyal játszott volna 0-0-át Feröeren, bizony kis túlzással népharag tört volna ki.
A svájci meccs is komoly tanulsággal szolgált. Úgy néz ki, a szurkolók (és mi, újságírók) eltanulták az elmúlt 30 év szövetségi kapitányainak kedvenc mondatát, miszerint „jól játszottunk csak nem volt szerencsénk”.
Emlékeznek arra, az elmúlt három évtizedben hány alkjalommal hallottuk ezt a magyarázatot?
Ezerszer.
Most pedig mi, újságírók, szurkolók magyaráztuk ezzel azt a 3-2-es vereséget, melyen három óvódást gólt kaptunk.
Az év vége újra szépre sikerült, igaz, Lettország és Andorra legyőzése nem tartozik a bravúrkategóriába.
És akkor íme a makacs számok azoknak, akik még mindig vitatkoznának állításommal: nemzeti csapatunk idén mindössze három meccset tudott megnyerni. Legyőztük a FIFA ranglista 203.helyén álló Andorrát, a 109. Lettországot, és az előttünk álló, 11. helyezett Ausztriát.
Ráadásul az Eb-n mutatott biztató játék mintha tovaszállni látszana, és az ősszel lejátszott négy világbajnoki selejtező és egy felkészülési mérkőzés után tisztán látszik, hogy sem eredményességben, sem játékban nem nagyon léptünk nagyon előre. Két kötelező győzelem mellett nem sikerült legyőzni Feröer-szigeteket, így már most óriási hátrányban vagyunk a vb-re való kijutásért folytatott versenyben.
Pedig a kapitány nem foghatja az eredményeket a körülményekre: ahhoz képest, hogy míg például Urbán Flórián egy válogatott mérkőzés után 10 ezer forint büntetést kapott, amiért elcserélte a mezét Tora Andrá Floval, addig most a játékosokat tejben-vajban fürdetik. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy Pintér Attilát megköveztük, amikor azt mondta, hogy bajnokság közbeni edzőtáborok kellenek a csapatnak, Bernd Storck pedig kétszer három hétre beszüntette a bajnokságot, hogy aztán kiálljon egy csapattal, amelyben lényegében csak légiós szerepelt.
Ha mindezt, és a számszerű eredményeket figyelembe vesszük, akkor már nem olyan „happy” a helyzet, ám mégis van egyvalami, ami miatt minden körülmények között dicséretet érdemel a csapat.
Sok-sok elkeseredett év után a játékosok maguk mellé állították a szurkolókat, akik most akkor sem szidják a csapatot, amikor nem megy a játék.
És ez az igazi, ez a legnagyobb siker!