mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Csík húzza a repülőt?

Gyorsan leszögezem: nem láttam a Vasas-Fradi meccset, csak az összefoglalót. Abból úgy éreztem, az első büntető könnyű szívvel lett megadva, de a többi jogosnak tűnt. Ám a lényeg nem ez, hanem az, hogy ki és miért gondolja úgy, hogy megmondhatja, csapatának melyik játékvezető ne vezessen meccset. Az MLSZ viszont most a sarkára állt.

 

Szóval a meccsről annyit, az első büntetőnél, a visszajátszások után sem láttam szabálytalanságot, igaz, Kassainak nincs lehetősége visszajátszásokat nézegetni. Dibusz szabálytalansága érdekes, mert kétség nem férhet hozzá: elgázolta a Vasas-támadót. Más kérdés, hogy úgy nézett ki, mintha az angyalföldi játékos hasmagasságban, talppal tolta volna el a labdát, és ez sem tűnt szabályosnak.

Ám a lényeg most tán nem is az, hogy melyik büntető volt jogos és melyik nem, hanem az, miként lehet, hogy valahol úgy gondolják: ők határozzák meg, ki vezethet, pontosabban ki nem vezethet nekik meccset.

Persze, tudom, hogy a játékvezetők stílusa nem épp megfelelő, sőt, Kassait épp ezért érték már kritikák. Ráadásul pont a mifocink.com-on jelent meg az a felmérés, melyből kiderült, hogy a játékosok úgy érzik, a sporik nem kezelik őket partnerként. Mégis azt mondom, olyan nem lehet, hogy egy csapat le akar iratkozni a játékvezetőről. Ezt pedig csak egyetlen mondattal tudom – és ezt mondtam akkor is, amikor játszottam – megmagyarázni.
Ha a futballistáink csak annyit hibáznának, mint a játékvezetőink, akkor bizony a világ élvonalába tartoznánk!

Úgy tűnik, az MLSZ a sarkára állt, és nem enged a Fradi kérésének:
A Magyar Labdarúgó Szövetség sportszerűtlennek tart minden olyan felvetést, amely a játékvezető-küldés befolyásolására irányul. A nemzetközi előírások szerint a kluboknak, illetve a válogatottaknak semmilyen szerepük nem lehet a játékvezetők kiválasztásában. Az egyenlő versenyfeltételek biztosításának egyik fontos garanciája éppen az, hogy a játékvezetők küldéséről nem az érintett csapatok döntenek – áll a szövetség közleményében.
Az ügy tehát gyorsan le lett zárva, és ez így helyes!
Persze, azt azért kíváncsian várom, mikor vezet újra Fradi meccset Kassai Viktor.



Ilyen kamu búcsúmeccset még nem látott a világ Tényleg sikeres évet zárt a válogatott?