mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Lehetne jó is az Új Hidegkuti Nándor Stadion!

Most valami szépet kellene írni az Új Hidegkuti Nándor Stadionról, hiszen mégiscsak átadtak egy új futballstadiont hazánkban, de bevallom, kicsit nehéz. Pedig lehetne jó is egy ilyen kis katlan, ahol megreked a szurkolók hangorkánja.

 

Gyorsan, elsőnek leírom a legnagyobb pozitívumot, amit csak ebben a világban le lehet írni.
Az MTK vezetői ragaszkodtak hagyományaikhoz, ragaszkodtak értékeikhez, legendáikhoz,

Az MTK vezető nem forintosították Hidegkuti Nándor nevét, nem úgy, mint egy kerülettel odébb, és ezért – legyen bármilyen is az új stadion – a világ minden dicséretét megérdemlik.

Kívülről egyébként impozáns látvány nyújt a stadion, sőt, a lelátón ülve sem tűnik annyira rossznak. Kifejezetten tetszett például, hogy olyan közel vannak a széksorokhoz a játékosok.

És hogy mi a helyzet a betonfallal?

Nos, az élőben valóban csúnyának tűnik.

Indoklás szerint azért kellett így építeni, mert másképp nem fért el a stadion, ám nekem úgy tűnt, a betonfal mögött azért van valamilyen helyiség – azaz valahogy csak meg lehetett volna oldani ezt másképp is.

A legnagyobb baj viszont az, hogy nem hiszem el, hogy a játékosokat nem zavarja a fal: hogy mást ne mondjak, amikor az ember játék közben felemeli a fejét, akkor bizony nem látja, hol is van a kapu, mert 8 méteres távolság ide vagy oda, az bizony beleszürkül a betonfalba.  

Magamfajta újságíró viszont már csak olyan, hogy úgy is nézi a stadiont, hogy hogyan lehet ott dolgozni.

Nos, jelentem, ebből a szempontból az új stadion a 10-es skálán olyan…..2-es osztályzatot ért el.
Nagy jóindulattal.

Az épületben lévő sajtóhely nulla, lényegében nincs is.
Az előtérben összetoltak nyolc asztalt, ott lehet dolgozni.
Már ha bejön az internetkapcsolat, mert az vagy van, vagy nincs, és amikor van, akkor is olyan gyenge, hogy 3-4 percbe telik, amíg meg lehet nyitni egy internetes oldalt.

Kivetítő, monitor, tv egyetlen egy sincs!

Ami ennél is felháborítóbb: a sajtósoknak kijelölt helyen, hét és fél milliárd forintból egyetlen, egyébként akadálymentesített mellékhelyiséget sikerült építeni.

Azt kell közösen használnia férfinak és nőnek.

Ilyen felvezetés után kapott ejtsünk pár szót a meccsről is.

Nos, az MTK-nak sikerült kétszer is egyenlíteni az ifistákkal felálló a Sporting C ellen, bár a mérkőzésről sokat elmond, hogy van, aki a szünetben azt mondta: ebből elég.

A végére pedig nem kaptunk mást, mint az ilyen gálameccseken szokásos döntetlent.

Azt viszont kötve hiszem, hogy a portugál játékosok elhitték, hogy egy stadionavatón vannak.

A mérkőzés nagy részében hangulat sajnos semmi nem volt, a kis túlzással telt házas mérkőzésen a nézők csak ültek egymás mellett, és hallgattak némán. Csupán az MTK „kemény mag” próbált valami szurkolást bemutatni, de azért 20-25 ember nem nagyon tud hangulatot csinálni. Ráadásul amikor a második félidőben a drukkerek meggyújtottak két fénygránátot, ezzel is valami "futballfilinget" imitálva, még őket is kivezették a stadionból. (A végére azért visszajöttek)

A meccs végére, úgy az utolsó tíz percre aztán felébredtek a nézők, és azt nem mondanám, hogy zúgott az „MTK, MTK” rigmus, azért ekkor lehetett ezt hallani. Ám ez nem segített azon, hogy a meccs nagy részén sajnos amolyan megye I-es (gyenge megye I-es) hangulata volt.

Nagy kérdés mi lesz a következő hazai meccsen – amikor a Gyirmótot fogadja az MTK.

Szóval ma újra átadtak egy új stadiont az országban, és igenis azt mondom, hogy kellenek az új stadionok az országba, sőt, igenis ekkora  (5-7 ezer fős) stadionok kellenek, és igen, valami szépet kellene most írni de…

Be kell vallani: ez a stadionátadó nem volt túlszervezve.
És akkor még finoman fogalmaztam.
Nagyon finoman.



Hú de kínos A biztonsági emberek provokáltak balhét a stadionavatón