mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Hú de kínos

Irtó kínossá kezd válni a mai, új Hidegkuti Nándor Stadion átadója. Az elmúlt hetek történései után ugyanis kiderült, hogy hiába volt az a mondás, hogy a Sporting Lisszabon teljes csapatával jön majd a gálára, a portugálok ifistákkal érkeztek meg Budapestre.

Stadionavató - a Sporting ifivel

Nem volt véletlen az ellenfélválasztás.
Az MTK 1964-ben a Sporting ellen játszott KEK döntőt, melynek első meccsén 3-3-as döntetlent ért el, majd a megismételt mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett.

Adta magát a lehetőség: az új stadion avatására a portugálokat hívják meg a kék-fehérek.

Minden rendben is ment a stadion építése körül, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy az eredetileg bemutatott tervek kis túlzással köszönő viszonyban sincsenek a megépült stadionnal, ám a legnagyobb baj az, hogy a ma átadandó arénában komolyabb nemzetközi kupameccset nem is játszhat majd az MTK.

Így ha például a mai meccs egy Európa-liga play off mérkőzés vagy csoportmérkőzés lenne, akkor 5 milliárdos stadion ide, 500 férőhelyes VIP páholy oda, az MTK-nak komoly pénzért stadiont kellene bérelnie.

Ez után jött az a bizonyos kijelző avatási botrány, ahol bizony orális szexvideóval nézték meg, működnek –e a kijelzők.

Ám mindez semmi ahhoz képest, hogy emberek százai vették meg a majd 6000 forintos belépőt azért, hogy a stadionátadón az MTK játékosai mellett lássák a Sporting futballistáit is, de mindezt hiába tették.

Bár az eredeti kommunikáció az volt, hogy a legjobb csapatával érkezik a fővárosba a lisszaboni csapat, egy nappal a meccs előtt kiderült, hogy ez nem igaz.

Hangsúlyozom: egy nappal a meccs előtt!

Az edző sem jön el, mert kiderült, az első csapat portugál kupameccset játszik, úgy hogy egyébként a a Portugál Kupa 3. fordulójának 32 mérkőzéséből 29-et szombaton vagy vasárnap rendeznek, a Sporting meccsét csütörtökre, a Benficáét péntekre hozták előre.
Ettől kezdve ugye senki nem vitatkozik azon, hogy viccesnek hangzik „A Sportingnál már hozzá vagyunk szokva, hogy egyszerre több fronton kell helytállni. Ez nem jelent problémát számunkra, komolyan vesszük az MTK elleni mérkőzést, és a rendelkezésre álló keretből a lehető legjobb csapattal lépünk pályára” kijelentés, mely delegációt vezető  Bruno de Carvalho száját hagyta el.

No és stadionátadó ide, Torghelle Sanyi oda, azért ne legyenek kétségeink afelől, hogy vannak, akik azért vettek jegyet majd 6000 forintért, mert a portugál sztárcsapatot akarták látni, azt viszont nem tudni, őket hogyan kárpótolja majd a klub.

És hogy az MTK mit is lépett az ügyben?
Nos, a klub tegnap meghirdetett ma 10.45-re egy sajtótájékoztatót, amit aztán hirtelen előrébb hozott (kiderült, hogy a Sportingnak délelőtt még a Parlamentben is jelenése volt) igaz, senkinek nem szóltak erről, (nem csak nekünk, de a Nemzeti Sportnak sem) így elkerülték a kínos kérdéseket.

Egyelőre.

És hogy csak egy internetes hozzászólást idézzek: „olvasom az MTK bénázását a Sportinggal és felvetődik a kérdés ebben az országban tényleg csak a retardált agyhalottak juthatnak vezető pozícióba?”

Kicsit kemény szavak de valljuk be…
Most valahogy ez az egész sztori kezd nagyon kínossá válni.



Megszívatva Lehetne jó is az Új Hidegkuti Nándor Stadion!