07 10 2016
Sorsdöntő! Emlékeznek hányszor használtuk ezt a kifejezést a soron következő magyar válogatott meccsével kapcsolatban az elmúlt húsz évben. Nos, annyi sordöntő meccset a világ egyetlen válogatottja sem játszott, az biztos. És hogy a mai meccs sorsdöntő lesz-e?
Lehet, nekünk kellene megváltozni, nekünk kellene elengedni ezt a kifejezést, nekünk kellene végre belátni: sokkal lazábban kellene venni a meccseket, mert így talán kevesebb terhet rakunk a magyar játékosokra – és kevesebb csalódást élünk meg mi magunk.
Szerintem nincs ember, aki ne csalódásként élte volna meg a feröeri 0-0-át. Azt gondolom, ez nem véletlen, mert fejlődjön bármennyit is a feröeri labdarúgás, azért még mindig illene ott meccset nyernünk.
A mai meccsel kapcsolatban más a helyzet.
Harminc évvel ezelőtt talán egy döntetlen is csalódás lett volna Svájc ellen – ma már talán az egy pont megszerzése is bravúrnak számítana. Mégis mindenki úgy áll a dolgokhoz, hogyha nem verjük meg az ellenfelünket, akkor vége mindennek.
Eddig még egyetlen „sorsdöntő” meccs elvesztése után sem lett vége semminek.
Persze, természetesen én is a magyar válogatottnak szurkolok, és is azt szeretném, ha ott lennénk a világbajnokságon, d valljuk be őszintén magunknak: sem a mai meccs megnyerése, sem a világbajnoki részvétel nem reális elvárás a mai magyar válogatottal szemben. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor a magyar válogatott ebben a csoportban a harmadik helyen végezhet, ha hozza a kötelező meccseket. Az pedig nem ér semmit. Minden más, jobb eredmény bravúr lenne.
És hogy miért nem realitás a mai meccs megnyerése vagy épp a világbajnoki szereplés?
Egészen egyszerűen azért nem, mert a sikeresnek vélt Eb után nem sok minden változott a magyar futballban.
1. A szurkolókat szinte egyáltalán nem érdekli a nemzeti bajnokság, igaz, legalább a válogatott meccsekre megtöltik a stadiont.
2. Klubcsapataink augusztusban kipottyantak az európai kupákból, lehet azért, mert mint ahogy Storck kapitány a feröeri meccs után elmondta, játékosaink erőnléte a „béka segge” alatt volt/van.
3. Az Eb-n szerintünk nagyszerűen szereplő játékosainkért nem kapkodtak az európai élklubbok, sőt, nagyjából egyik klub sem. Akik külföldre kerültek/vannak, hol játszanak, hol nem, gólt pedig csak a legritkább esetben szereznek. A legjobbnak vélt magyar játékos, Dzsudzsák Balázs például a milliárdokat osztogató, de szakmai szinten nem túl magasan jegyzet arab ligában készült fel a mai, Svájc elleni meccsre, míg a svájciak egytől egyik európai jegyzet csapatokban játszanak hétről-hétre komoly tétmeccseket. Dzsudzsáknál talán még Korhut is jobban, erősebben készült, hiszen ő az arabnál erősebb izraeli bajnokságban játszik, ráadásul csapatával az Európa-ligában is jól szerepel. Sőt, kis túlzással Dzsudzsáknál Vadócz is jobban készül(ne, ha válogatott lenne), mert bár ő is egy kamu ligában, az indiai bajnokságban játszik, de az ő csapattársa legalább az a Diego Forlan, akitől még azért lehet ellesni egy-két dolgot.
Ma is a fülemben csengenek Szalai Ádám szavai (még mindig úgy gondolom, hogy nem egy játékosnak kell elmondani a tutit), mely szerint nem szabad átverni a szurkolókat.
Nos, tudom, hogy minden drukker győzelmet vár ma, de maradjunk a realitások talaján, és vegyük egy kicsit lazábban a dolgokat. Mondjuk úgy, mint az izlandiak, akiknek kapitánya a szurkolók kocsmájában, a drukkerekkel együtt elfogyasztva egy jó pofa sört hirdette ki válogatottjuk Finnország elleni csapatát.
Miért került székenként másfél millióba az MTK-stadion? És kinek épült 500 fős luxuspáholy? Serdülő III.