mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Dezső elment

Hihetetlen, felfoghatatlan hír fogadott este. Elment Horváth Dezső! A Fradival Magyar Kupát nyerő kapus mindössze 46 éves volt.


Horváth Dezső és Fodor Imre a Magyar Kupában. Hihetetlen, de ma már egyikuk sem él

Nem sok meccs jutott neki a Fradiban, valahogy mégis mindenki ismerte, szerette. Talán azért, mert amikor megkapta a lehetőséget, élt vele, de akkor sem duzzogott, ha csak a kispadon jutott neki hely.

Na és egy kis jókedvért, egy poénért sosem ment a szomszédba.

Megtette azt, amit kevesen.
Mert viccelni a pályán. Volt, hogy kifejelte Kozma István lövését (1998-as Honvéd-Újpesten), volt, hogy a társaival bohóckodott.

Legnagyobb sikere az 1993-as Magyar Kupa-döntő volt, amikor a tizenegyes-párbajban kivédte a szombathelyi Neudl Gábor  próbálkozását, kupagyőzelemhez segítve ezzel a Fradit.

Az elmúlt időben keveset hallottam felőle, bevallom, azt sem tudtam, hogy beteg volt. Legutolsó emlékem az, hogy a Budapest-bajnokságban szereplő Unione kapuját védi – sok volt NB I-es játékos szerepel ott – igaz, az is jó pár éve volt már.

Mégis megdöbbentett a hír!
Horváth Dezső 46 évesen elhunyt.
Isten nyugosztalja  



Tíz nap, tíz kérdés: A játékosok gyakran „leanyázzák” a játékvezetőket Tíz nap tíz kérdés: A játékosok szerint a játékvezetők nem tisztelik őket