mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Ki találta ki ezt a baromságot?

Van valaki, vannak valaki(k), akik íróasztal mögött, focipályán tán sosem járva hoz(nak) teljesen értelmetlen döntéseket a magyar futballt illetően. Most például azt, hogy az amatőr csapatoknak – olyan játékosoknak, akik munka mellett, szabadidőben, nyár közepén általában az éves szabadságukat töltve - augusztus első hétvégéjén kell tétre menő Magyar Kupa meccset játszaniuk.

(A kép illusztráció)

Aki egy kicsit is ismeri az amatőr futball világát, az tudja, hogy nyári felkészülésről korántsem beszélhetünk ezeknél a csapatoknál. Persze vannak edzések, a komoly célokért küzdő megyei (vagy budapesti) első osztályú csapatoknál tán egy fokkal komolyabban is veszik ezt a kérdést, de ahogy megyünk egyre lejjebb az osztályokban, úgy lesz ez egyre komolytalanabb.

És egyébként nincs is ezzel semmi gond, hiszen az amatőr futballnak épp erről kellene szólni: szórakozásról, futballról, baráti társaságokról.

Télen ezeket a csapatokat a pályagondok hátráltatják, míg nyáron….a nyaralások.
Mert az amatőr csapatokban játszó futballistáknak van munkájuk, dolgoznak, ám ilyenkor, augusztus környékén épp éves szabadságukat töltik – általában.

Épp ezért szokott gondot okozni még az augusztus közepi-végi bajnokságkezdés is. Ha valaki megnézni, hogy ilyenkor milyen eredmények születnek, bizony azt látja, hogy a meccsek egy részét elhalasztják, mert a csapatok egyszerűen nincsenek meg létszámban.

Erre most valami „nagyokos” kitalálta, hogy az amatőr csapatok augusztus első hétvégéjén Magyar Kupa meccset játszanak.
Valami nagyokos kitalálta, hogy az amatőr csapatok augusztus első hétvégéjén tétre menő meccseket játszanak – már ha egyáltalán ki tudnak állni ezekre a meccsekre.

Olyan csapatok, melyek a Budapest (megyei) másod, harmad vagy ahol van, negyedosztályban szerepelnek. Olyan csapatok, melyek sok-sok pénzért pályát bérelnek, hogy egyáltalán sportolni tudjanak.

Nos, nem tudom, milyen sportértéke volt például a RUG 6 FC – THSE Sashalom mérkőzésen született 2-12-nek, vagy annak, hogy egy-egy csapat létszámhiányosnak áll ki. Nagy valószínűséggel semmilyen.

Kérdések vannak...válaszok nincsenek.
Legalábbis még nem kaptunk rájuk.

És gondolom, aki8k) ezt a mérhetetlen baromságot kitalálta(ák), az(ok) egyetlen mérkőzésre sem ment(ek) ki ezek közül a mérkőzésekre. Az is lehet, hogy épp az éves nyaralását (nyaralásukat) töltötte (töltötték).

Csak gratulálni tudok neki (nekik).
Nem mellesleg kötelezném őt (őket) hogy augusztus első hétvégéjén igenis járja (járják) körbe a meccseket.

Ha már kitalálta (ák), hogy játszani kell.



Németországból érkezik az U19-es válogatott új edzője Dzsudzsi belátta