mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Csank János: Visszakerültünk Európa futballtérképére

Bár a magyar labdarúgó-válogatott a nyolcaddöntőben búcsúzott az Európa-bajnokságtól, Csank János korábbi szövetségi kapitány szerint minden dicséretet megérdemel a csapat. Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az Eb-n mutatott jó játéknak „negatív hatása” is lesz a jövőben.


A magyar válogatott minden képzeletet felülmúlt akkor, amikor a Portugália, Ausztria, Izland, Magyarország négyesből csoportelsőként, veretlenül jutott tovább, igaz, a nyolcaddöntőben Belgium már túl nagy falatnak bizonyult.
– Ilyen szereplésre senki nem számított, aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik, vagy egyáltalán nem ért a futballhoz – mondta lapunknak Csank János. – A belgák elleni eredményt túlzónak tartom, 2-0 után kicsit taktikusabb játékkal elkerülhettük volna ezt a négyest, de emiatt senkiben ne legyen rossz érzés. Neves csapattól kaptunk ki úgy, hogy a játék képében benne volt: szerezhetünk gólt, sőt, a belga kapusnak volt két-három óriási védése.
Csank János hozzátette, a szakmai stáb is minden dicséretet megérdemel, mert a játékosok remek formában és tökéletes fizikai állapotban voltak a tornán.
– A játékosok átérezték, hogy az egész ország nekik szurkolt, átérezték, hogy ez a nagyszerű teljesítmény milyen boldogsághormonokat szabadított fel az emberekben. Nem mellesleg tudták, hogy számukra is nagy lehetőség az Eb, és ez a játékon is meglátszott. Bevallom, számomra is meglepetés, de az Európa-bajnokság során a különböző mutatókban 6-7 játékosunk is közelebb volt a topfutballistákhoz, mint gondoltam. Dicséret illeti az MLSZ-t is, mert profi futballt csak profi körülmények között lehet elérni, és a szövetségnek köszönhetően most minden adott volt a jó szerepléshez.
A szakember egy meglepő magyarázatot is adott a válogatott jó teljesítményére, sőt, a jövőre nézve azt mondta: a mostani siker még nehéz helyzetbe hozhatja a csapatot.

Marseille, 2016. június 18. Szalai Ádám (b) és a magyar labdarúgó-válogatott tagjai ünnepelnek, miután 1-1-es döntetlent játszottak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja második fordulójában játszott Izland - Magyarország mérkőzésen a marseille-i Velodrome Stadionban 2016. június 18-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Minden dicséretet megérdemel a magyar válogatott (MTI Fotó: Illyés Tibor)

– Én összevonom az Eb-n mutatott teljesítményt a norvégok elleni pótselejtezővel: szerintem ha az a meccs nincs, ha mondjuk csoportelsőként jutottunk volna ki Franciaországba, akkor nem lettünk volna ilyen jók. Visszakerültünk Európa futballtérképére, magasra tettük a mércét, de ennek lesz „negatív” hatása is: a közelgő vb-selejtezőkön sem Svájc, sem Portugália válogatottja nem úgy jön majd Budapestre, hogy ez könnyű meccs lesz. De ez legyen az ő gondjuk.



Azok „fikáznak”, akikkel 30 évig semmit nem értünk el Thomas Doll neve csalogató a játékosoknak