29 06 2016

Hazajött a válogatott, megünnepeltük őket rendesen. Volt itt minden: konfettieső, szivárvány, színpadi bemutatás (no nem mintha nem ismernénk őket), éneklés, taps, és sok-sok szurkoló. Meg egy halom fanyalgó, akik nem értik, miért is ünnepeljük a válogatottat.

Több száz szurkoló a reptéren és a Hősök terén, sztároknak kijáró ünneplés.
Ez várta a válogatottat hétfőn.

Emlékszik valaki arra, mikor fogadta ilyen szeretet a futballistákat? Mert én nem.
Legutóbb ilyen ünneplésben a jégkorong-válogatottnak volt része a 2008-es, B csoportos világbajnokság megnyerése után, és bár futballistáink nem nyertek sem vb-t, sem Eb-t, megmutatták, van remény arra, hogy sok-sok év után lesz majd valami, amit újra magyar futballnak nevezhetünk. És ezt a kifejezést pozitív értelemben mondom most.

És félreértés ne essék: nem biztos, hogy innentől kezdve minden világeseményen ott leszünk, de az biztos, hogy a fiúk a mostani szereplés után példaképpé emelkedtek, a mostani szereplés után ismét sok gyerek akar majd futballista lenni.

Az ünneplés közben sem hallgatnak a fanyalgók.

Olyanok, akiknek semmi közük a futballhoz, akiknek ha a kezébe adok egy labdát a félpályánál, hogy vigye már be az öltözőbe, háromszor is elejti, olyan ügyetlen. Az ilyen emberek szavára nem szabad odafigyelni, ki kell őket nevetni.

Ám vannak azonban olyanok is, akiknek „volt vagy van közük” a futballhoz.
Mondjuk úgy, nem teljesen ügyetlenek.

Az egyik, korábban „korszakos zseninek” nevezett játékos facebook oldalán például azt olvastam, hogy a média félrevezeti az embereket, mert olyan nagy ünneplésben részesíti a csapatot, mintha Eb-t nyertek volna, és különben is, hagyjuk már ezt abba.

Nos, azt látom, azok fanyalognak a legjobban, akikkel az égvilágon semmit nem ért el sem a válogatott, sem a klubcsapatuk. Olyanok osztják most az észt, akiknek megvolt a lehetőségük, hogy megmutassák, mit tudnak, de mint az elmúlt 30 év eredményei mutatják, ez nem sikerült nekik.

Az imént idézett „korszakos zseni” egyébként kivételes technikájú játékos például azzal tűnt ki a mezőnyből, hogy dohányzott, saját elmondása szerint egy üveg whiskey-t is meg tudott inni naponta. Persze, ennek következtében pünkösdi királyság volt az övé.

Köszönjük, nem kérjük a véleményét.
És a többi ilyen nagyokosnak sem.

 Azt mondom hát, hogy ünnepeljük még egy kicsit a fiúkat, mert mondjon bárki bármit megérdemlik, megérdemlik. Kis túlzással a fél Európa róluk beszél, csak nálunk vannak „fikázók”, de ne hallgassunk rájuk oda.

Örüljünk a sikernek, örüljünk, hogy ahogy Csank János mondta, „a magyar futball visszakerült Európa térképére”.
Legalább addig, amíg bajnokságunk és csapataink nemzetközi kupaszereplése vissza nem ránt minket a valóságba.

Minden most kezdődik el! Csank János: Visszakerültünk Európa futballtérképére