22 06 2016

Mert én megmondtam – hallottam százszor, ezerszer a napokban. Egy frászt- gondolom magamban. De kit is érdekel az most, hogy  a magyar futballt negatív színben feltüntetők közül többek verik most a mellüket? Azt kívánom, legyenek ők is boldogok most. Legyen mindenki boldog. És igen, sírni is szabad.

Bevallom, nem tetszett, amikor Pintér kapitány lett.
Azt mondtam, bár Pintér nagyszerű klubedző, ám a válogatott nem egy klubcsapat.

Bevallom, nem teljesen tetszett, amikor Dárdai kapitány lett.
Ámultam-bámultam, hogy az MLSZ belemegy egy olyan egyezségbe, hogy egy másik ország klubcsapatának serdülő edzője legyen kapitány.

Bevallom, nem  tetszett, amikor Bernd Storck kapitány lett.
Azt gondoltam, egy arrogáns német kezébe adták a válogatottat, hozzátettem, egy olyan német kezébe, aki egy rövid kazahsztáni időszakot kivéve soha nem volt még felnőtt csapatnál vezetőedző.

Hozzáteszem, százszor, ezerszer elmondtam (és aki ismer, tudja), mindenem a foci, így nem elenne, érte írok, hangoskodom.

Korábban már megkövettem Storckot.
Most nem teszem meg.

Felesleges.
Most a köszönet jár.

És üzenem minden károgónak, egyrészről tanuljanak az én hibámból, azaz ne mondjanak egyből véleményt valamiről, amiről nem sokat tudnak, másrészről ha nekik már az sem tetszik, amit most a válogatott mutat, akkor….egyenek szart (már bocsánat)

Mert most nem a károgásé a főszerep.
Most ünnepelni kell!
És igen, sírni is szabad!
 

Szerencsefaktor Bernd Storck: Továbbra is lépésről-lépésre kell haladnunk