mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Két győzelem, de mégis milyen más...

A Puskás Akadémia hazai pályán nyert 2-1-re a Budapest Honvéd ellen. Akár benn is maradhatott volna az NB I-ben, hiszen a Vasas az MTK ellen semmit nem csinált, sőt, a második félidő elején kapott egy gólt, amit les miatt nem adtak meg. Aztán….


  HIRDETÉS

Ha figyeltek az olvasók, egész héten nem írtam semmilyen olyan összeesküvés elméletről, amiről szinte mindenhol lehetett olvasni. Persze, a héten több cikkben is foglalkoztam az MTK-Vasas meccs körül kialakult mizériával, de abban sem említettem olyat, hogy mindez azért van, hogy egy másik csapatnak kedvezzenek.   

Egészen egyszerűen azért nem, mert nem hittem benne.

Nem hittem, hogy a magyar futballban történhet olyan, amiről szinte mindenki beszélt, nem hittem, hogy annyira felülről vezérelt lehet a magyar futball, ahogy azt sokan állították. Pontosabban nem hittem, hogy a kiesés-bennmaradás kérdését valakik, valahol eldöntenénk, leírnák, és az úgy is lenne.

És bebizonyosodott: nincs is így!

Bevallom, nagy könnyebbség most cikket írni az utolsó fordulóról úgy, hogy nem engedtem magam befolyásolni, mert bizony úgy illene, hogy azok, akik mindenféle összeesküvés-elméletekkel rukkoltak ki, most megkövetnének mindenkit, akit belekevertek az ügybe. Persze, most mondhatnák, hogy számos esetben nem is kellett volna tennem, de úgy emlékszem, én önkritikát gyakoroltam, bocsánatot kértem akkor, amikor tévedtem. (Például Storck-ügyben)

És hogy mi történt ma?

A Puskás Akadémia megpróbálta azt, ami egyébként még sosem sikerült neki: legyőzni a Budapest Honvédot. Eddig ugyanis hat meccset játszott egymással a két csapat, amiből négyet a Honvéd nyert, kétszer pedig döntetlen lett a végeredmény.

Ma viszont a Puskás nyert, mert játékosain látszott, az „életükért” játszottak. Az első gólnál Polonkai külsős passzát például a talán a világ összes stadionjában megtapsolták volna.  A felcsúti csapat az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, és bár ebből a második játékrészben leadott egyet, a végén megnyerte a meccset.


A Puskás Akadémia mindent elkövetett a győzelemért (Fotó:puskasakademia.hu)


Amikor a győzelem - vereség (fotó:puskasakademia.hu)

Ám ez a Honvéd elleni győzelem kevésnek bizonyult, hiszen a Puskásnak a győzelem mellett az is kellett, hogy a Vasas kikapjon az MTK-től.

De a Vasas nem kapott ki.

Hozzá kell tenni, hogyha a felcsúti csapat így játszott volna az egész évben, biztosan nem esett volna ki. Nyílván lesznek olyanok, akik nálam jobban értenek a futballhoz, és elmagyarázzák majd, miért lett utolsó előtti a csapat, nekem az a véleményem, hogy a külföldi edzői stáb nem volt jó ötlet. És talán még a főszereplők, azaz a játékosok sem tudják, milyen nehéz helyzetbe került a csapat, hiszen a bajnokságok átalakítása leginkább az NB II-nek segített, bajnokságonként 5-6 csapat is szeretne feljutni az NB I-be, és ott kiharcolni a feljutást bizony egyáltalán nem egyszerű feladat.

A Vasas Dunaújvárosban legyőzte az MTK-t (fotó:vasas facebook)


 „Vért fogok velük itatni” – mondta nekem egy egyik Vasas-vezető a héten és….
…és  ebből az első félidőben semmi nem látszott. Az MTK simán vezethetett volna, lényegében a szerencsének köszönhette a Vasas, hogy a második játékrészre maradt még esélye.
  
Ám ezt az esélyt most megragadta a Vasas.

Mint korábban írtam, a tavasz közepéig egyetlen fillért sem tette volna tenni a Vasas bennmaradására. A csapat nemhogy nem rúgott gólt, de semmi nem látszott abból, mit is akar játszani. Aztán valahogy csak eljutott egy Puskás elleni ki-ki meccsig, amit megnyert, és ezzel kezébe vette saját sorsát.

És élt ezzel a lehetőséggel

A második félidőben jött Vida Máté, és talán élete gólját lőtte – még ha úgy látszott, hogy nem volt tudatos.  Persze, ez most senkit nem érdekel Angyalföldön, mint ahogy az sem, hogy az MTK többször egyenlíthetett volna.

A Vasas a végén lőtt még egy gólt, megnyerte a meccset, és bennmaradt az NB I-ben.

 



Ésszerű döntés után nyert a futball! Bravó, Horváth Feri!