mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A rendőrség cáfol: ők bizony nem korlátozták az MTK-Vasas nézőszámát!

Korábbi cikkben foglalkoztam azzal, hogy Domonyai László nem emlékezett arra, miért is játszották az MTK-Debrecent a Fáy utcában. A klubvezető az MTK weplabjának adott nyilatkozatban azt is kijelentette, hogy a rendőrség szabályozása miatt mehet ilyen kevés néző az MTK-Vasasra. Ám érdekes módon a rendőrség ezt kategorikusan cáfolja!

„Összesen 1816 helyet engedélyeztek a hatóságok, amikor engedélyt adtak arra, hogy itt játszhassuk OTP Bank Liga mérkőzéseinket. Az UEFA szabályai szerint ennek a tíz százalékának, vagyis 182 Vasas-szurkolónak kellene belépőt biztosítanunk. Ehhez képest mintegy 400 helyet tudunk biztosítani – nyilatkozta Domonyai László.

Az nb1.hu viszont megkereste a dunaújvárosi majd a Fejér Megyei – Rendőr-főkapitányságot, ahol érdekes választ kaptak:
„A kérdéses sportesemény kapcsán nincsen hatásköre a szurkolók létszámának korlátozására, a sportesemény „normál” kockázatúnak minősül rendőrszakmai szempontból”
- írta az nb1.hu kérdésére az illetékes kapitányság.

Domonyai László erre az nb1.hu-nak elmondta, hogy valóban nem kiemelt kockázatú a meccs, de ők annyi biztonsági embert visznek a stadionba, mintha kiemelt kockázatú lenne, mert mindenképp szeretnék elkerülni a balhét.

Tehát mégsem a rendőrség utasítása volt ez az egész létszámstop!
És lehet, pont így lesz balhé!



Amikor a klubvezető nem emlékszik a saját szavaira! Itt az első igazi edzőtábor az Eb-ért!