mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Dzsudzsák pont olyan ütemben tűnik el a süllyesztőben, mint ahogy azt megjósolták...

Úgy látszik, nem nagyon jön be Dzsudzsák törökországi kalandja – sem. Ott ahol néhány hónapja még sztárként fogadták, ma már szabadulnának tőle.

Azt szokták mondani, a sajtóhírek nagy része kamu.
Dzsudzsáknál viszont az elmúlt évek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy minden, sztárcsapathoz való igazolásáról szóló hír kamu (vagy inkább fizetett pr.), míg az összes olyan hír, mely szerint Dszudzsákot itt vagy ott nem akarják, nem szeretik – nos azok mind igaznak bizonyulnak.

Így volt ez Oroszországban – és nagy valószínűséggel így van ez most Törökországban is.

A Bursada Bogün szerint Dzsudzsák jelenleg 2019-ig szóló, évi 1,7 millió eurós, vagyis 527 millió forintos fizetését a klub szeretné csökkenteni. Persze, ezen nincs min csodálkozni, hiszen a Bursaspor azért igazolta Dzsudzsákot, hogy a magyar európai kupaporondra vezesse a csapatot, de ettől nagy távol vannak, ami nem véletlen, hiszen a Dárdai által világsztárnak kikiáltott Dzsudzsák három gólnál és öt gólpassznál jár a bajnokságban.

A játékos menedzsere természetesen nem hallott a klub fizetéscsökkentéses tervéről, miként arról sem, hogy amennyiben „spílerünk” nem menne bele az egyességbe, mehet amerre lát.

A gond az, hogy hihetetlenül sok konkrétum látott már napvilágot az ügyben, a török sajtó már azt is tudja, hogy a világverő Burkina Faso-i válogatott Préjuce Nakoulmával helyettesítenék Dzsudzsákot.

Persze, azért nem féltem Dzsudzsákot, hiszen amikor a PSV-ből igazolva forintharcos lett, teljesen tisztában volt azzal, hogy ő már soha nem fog jegyzett klubban futballozni. Szerintem a Dinamo érdeklődése őt is meglepte, jelenlegi - vagy inkább nyári értékéről mindent elmond, hogy a Bundesligában szereplő Herthának még úgy sem ért néhány százezer euróval többet, hogy maga a csapat magyar edzője, Dárdai Pál szerette volna leigazolni.

És azóta csak csökkent az ára.

Be kell látni, Balázsunk pont olyan ütemben tűnt el a süllyesztőben, mint ahogy azt sokan jósolták akkor, amikor az Anzsihoz igazolt, amikor a pénz sokkal többet jelentett neki, mint a futball.

És ezt már visszafordítani nem lehet!

Sajnos!



Deutsch Tamás újabb méretes baromsággal rukkolt ki! Vasárnap bajnok lehet a Fradi!