mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Egy glossza - egy kicsit másként!

2014 március 10-én az egyik internetes oldalon „Egy politikai torzszülött klub sajátítaná ki Puskás nevét” címmel megjelent egy glossza. A cikkért a Budapest Honvéd hat fórumnál is panaszt emelt az internetes oldal ellen, de sehol nem a klubnak adtak igazat. Most megjött az utolsó elutasító határozat is. Erről ide kattintva olvashat bővebben. Nos, remélem, senki nem sértődik meg, de én egyetlen szót megváltoztatva leközlöm most ezt a glosszát. Tiszteletben tarva a szerző véleményét, egy szót változtattam meg, mert azt gondolom, az írás így takarja a teljes igazságot. Egy szót változtattam meg, amit az általam sem ismert szerző csak nagyon halványan írt cikke végére. Mert ahogy a mostani indoklás végén olvasható: Éljen a szólás- és véleményszabadság!

Egy NB I-es magyar futballcsapat, amely egy politikusnak köszönheti a létét.
Egy magyar futballklub, ellenszenves módon összelopott játékoskerettel.
Egy mesterségesen fölfuttatott kiscsapat a futballbolond diktátor hátszelével.

Egy főváros közeli település kis klubja, amely azelőtt, hogy politikai támogatott lett, nem ért el számottevő  eredményeket.

Egy futballcsapat, amely Puskás Ferenc hírneve mögé bújt, de amely történelme alapján nem méltó arra, hogy a nevét használja.
Egy NB I-es futballcsapat, amelynek már nevében sincs köze régi, helyi hagyományaihoz.

Egy korábban legfeljebb helyben népszerű kisegyesület, amelynek politikai alapon sok százezer – alkalomadtán ugyanilyen gyorsan eltűnő – szimpatizánsa lett.

Egy magyar klub, amely képes elhallgatni, hogy Puskás Ferenc egy másik klub színeiben érte el legnagyobb sikereit.

Egy csapat, amelynek pofátlan képviselői nem röstellik agresszíven kisajátítani Puskás Ferenc nevét.

Egy csapat, amelynek a neve: Puskás Akadémia (az eredeti cikkben is Honvéd áll)

 



Vajon mennyire jellemző a magyar futballban a drogfogyasztás? Németh: A Kansasnál nem úgy gondolkoztak a lehetséges Eb-szereplésről, ahogy azt reméltem!