mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Gyász: Hiretelen elhunyt egy 32 éves, megyei futballista

Hihetetlenül fogadta a család és a megye labdarúgó társadalma a megdöbbentő hírt; a Balatonfűzfői csapat saját nevelésű játékosa, Szántó Csaba nincs többé. Már nem a földi, hanem az égi pályákon rúgja majd a labdát - olvasható a veszpremnews.hu-n.

Csaba kedd hajnalban lett rosszul, ám a kiérkező segítség már nem tudott segíteni a játékoson. Nevelőegyesülete a Fűzfői AK volt. Innen indult a pályafutása. Fűzfőről hamar átkerült a Balatonfüredi FC-hez, ám bő egy év után hazahúzta a szíve. Egy év után a Peremarton csapatához igazolt. Itt három és fél szezont húzott le, majd visszaigazolt ismét a nevelőegyesületéhez. 2010. február 28-tól ismét a FAK közösségéhez tartozott, azóta a nevelőegyesületében játszott. Alig több, mint egy hónapja, hogy Csaba családalapításra adta a fejét, megnősült.

Igazi csapatember volt. Szorgalmas, becsületes és sportszerű volt mindig a pályán. Összesen 212 mérkőzésből 211-szer játszott, ebből 200-szor kezdőként, 11 alkalommal csere volt és csupán egy mérkőzésen ült játék nélkül a kispadon.

A megye labdarúgó társadalma őszinte részvétét fejezi ki a családnak, és osztozik a csapattársak fájdalmában is.



Megvan az Eb-keret! Szurkolni menne az ország!