mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Pakson a nemzetközi kupáért hajtanak!

A PAKSI FC január hatodikán megkezdte felkészülését a 2015/2016-os bajnokság még hátra lévő tizennégy mérkőzésére. Haraszti Zsolt ügyvezető szerint csapata jó teljesítményt nyújtott, és akkár a nemzetközi kupát érő helyre is odaérhet.
 
 
Ha visszatekintesz a 2015-ös esztendőre, milyennek látod?
Nagyon masszív, és jó évet zártunk, még akkor is, ha nyáron nagy küzdelmet folytattunk azért, hogy gazdaságilag fent tudjuk tartani a Klubot. Kívülről ebből nem sokat, vagy egyáltalán semmit sem lehetett látni, mivel a bérek mindig rendben kifizetésre kerültek. Mégis azt kell mondanom, hogy ilyen körülmények között a csapat ötödik helyezése az előző bajnokság végén, óriási eredmény! Ugyanakkor a nyár végére olyan változások történtek, amik pozitív irányba vittek bennünket, és kijelenthetem, hogy már stabil háttérrel rendelkezünk - nyilatkozta Haraszti Zsolt a paks.hu-n adott interjúban.
 
Milyen változásokra gondolsz?
A tizenkét NB I-es klub olyan bevételi forrásokhoz jutott, ami ránk is jó hatással volt csakúgy, mint az ötödik helyezésünk, hiszen utóbbi azt bizonyította, helyünk van az élvonalban. Ennek is köszönhető, hogy városunk önkormányzata is megerősített bennünket a támogatásáról. Mi is hozzájárultunk hátterünk megerősödéséhez, gondolok itt a játékosok eladásából befolyt összegekre, és egyéb bevételeinkre.
 
Pont a távozó játékosok, valamint az élvonal szűkítése miatt, sokan aggódtak értünk. Attól tartottak, hogy kiesési gondjaink lehetnek. Benned volt félsz, a bajnokságot megelőzően?
Valóban lehetett érezni ezt az aggodalmat, de ez nem csak a mi klubunknál volt megfigyelhető. Valamilyen szinten majdnem az összes csapat tartott a szűkített NB I-től. Amikor több meghatározó játékosunk is távozott, valóban volt bennem egy kis aggodalom, de ahogy később érkeztek hozzánk az új igazolások, és láttam, hogy milyen munka folyik a felkészülés alatt, megnyugodtam. Ugyan azt nem tudtam, hogy hol fogunk végezni, de azt igen, hogy nem lesznek kiesési gondjaink.
 
Ha nem vesszük a tabellán elfoglalt negyedik helyünket, mire vagy a legbüszkébb az elmúlt esztendővel kapcsolatban?
Az egyik, hogy tíz fordulón keresztül nem kaptunk ki, ez nagy eredmény. A másik, hogy hosszú évek óta ugyanaz a stáb dolgozik a háttérben. Az ő kötődésük a Klubhoz megkérdőjelezhetetlen. Ez az egyveleg az első kerettel, a szakmai stábbal, az irodistákkal, a háttérben dolgozó emberekkel hozza meg azt a sikert, amire büszkék lehetünk.
 
Az őszi szezont lezáró ebéden egy kicsit szomorkásabb volt a hangulat, köszönhetően annak, hogy az utolsó négy mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Elmúlt már?
Szerintem nem. Jó visszanézni az őszre, de az utolsó mérkőzésekben igenis több pont megszerzésére is esélyünk lett volna. Az meg senkinek sem mindegy, hogy a második, vagy a negyedik helyen tölti a telet.
 
Túl vagyunk tizenkilenc meccsen a tizenkét csapatos bajnokságból. Mi a véleményed a szűkített élvonalról?
Ez most egy próba év, az igazi tanulságokat majd a bajnokság végén, nyáron lehet levonni. Egy biztos, lényegesen kiegyensúlyozottabb lett a bajnokság, nincsenek lefutott mérkőzések. Ugyan a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, de utána bárki, bárhol megverhet bárkit. Ha így nézzük, akkor izgalmasabbak lettek a meccsek, de ebben benne van az is, hogy a csapatok óvatosabban játszanak.


Hirdetne cikkekben? Kapcsolatfelvétel: info@mifocink.com


 
A közelmúlt után jöjjön a jelen. Télen milyen mozgás várható?
Lesznek távozók, hiszen az elmúlt félévben voltak olyanok, akik kevesebb lehetőséget kaptak. Bennük biztosan felmerült az, hogy máshol esetleg több lehetőséghez juthatnak. Egyelőre nyugalmi állapotban vagyunk, előbb meg kell várnunk, hogy kik lesznek a távozók, és milyen posztra kell keresnünk játékost.
 
A tavasz elég feszített lesz, február közepén már bajnoki van. Nem fordulhat elő, hogy kifutunk az időből?
Nem, ezt nem hinném, mivel az a csapat, amelyik ősszel kialakult, egyértelműen marad, tehát meghatározó játékos nem távozik. Emellett pedig a felkészülés jó alkalom lesz arra, hogy a nyáron érkezetteket teljes mértékben be lehessen építeni. A fiataljaink előtt is ott van a lehetőség a fejlődésre, vagyis ebben a keretben még sok rejtett tartalék van. A szakmai stáb pedig van olyan jó, hogy ezt ki is fogja hozni belőlük.
 
Mi az elvárásod a folytatással kapcsolatban?
Az a minőségi munka, ami eddig jellemzett bennünket. Ha hasonló lesz a hozzáállása mindenkinek, akkor nagy baj nem érhet. Nyilván minden sikerben van szerencsefaktor is. Jöhet egy sérüléshullám, vagy bármi más, ami nem kalkulálható, de ha hasonló elánnal, és felkészültséggel tesszük a dolgunkat, akkor a végére kisülhet belőle egy szép eredmény.
 
Kijöhet ebből egy újabb „fellépés” nemzetközi porondon?
Mivel ezt az első hét csapat nyugodtan tervezheti, miért ne? Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy vannak erősebb klubok, de a mezőny elég szoros, és amikor a második helyen álltunk, akkor is voltak erősebb csapatok. Tehát kishitűség lenne nem számolni ezzel. Többször elmondtam már, hogy ha nem hinnék annak lehetőségében, hogy egyszer újból nemzetközi tétmérkőzést játsszunk, akkor már lehet, befejeztem volna.
 
Ha már itt tartunk, akkor beszéljünk egy kicsit az elismerésekről, amiből az elmúlt év tekintetében kijutott Klubunknak. A csakfoci.hu internetes újság megkérdezte a klubvezetőket arról, hogy kit tartanak az „Év Edzőjének”, és kit az „Év Klubvezetőjének”. A tizenkét vezető Csertői Aurélt választotta a legjobb trénernek, míg te a második helyet érted el a klubvezetőknél, amiért fogadd gratulációmat!
Nagyon örülök annak, hogy Csertői Aurélt választották az „Év Edzőjének”. Komoly munkát végzett, kiérdemelte ezt a címet. Az én helyezésem pedig a Klubunknál folyó munka elismerése. De ne felejtkezzünk el Balog Judit ügyvezetőtársamról sem, akit az NB I-es Bizottság alelnökének választották pár hónappal ezelőtt. Tehát ilyen téren is sikeres évet zárhattunk.
 
A bajnokság végén mikor leszel elégedett?
Egyértelmű, hogy a csapat helyezése fogja ezt meghatározni. Bízom abban, hogy a 2016-os esztendő hasonló, vagy még szebb eredményeket fog hozni Klubunk számára, mint a mögöttünk álló, és ennek szellemében szeretnék mindenkinek egy sikerekben gazdag, és boldog új esztendőt kívánni!
 



Ötödik lett a magyar csapat a footgolf vb-n Szeróvay Mihály a futball doktora lesz, itthon mégsem tudunk róla sokat