mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Ők mind hülyék? Hét hónap alatt 14 embert rúgott ki Storck!

Bernd Storck legutóbbi tisztogatása, amely során előbb kirúgta Sallói Istvánt, Szabics Imrét és Andrusch Józsefet, csak a jéghegy csúcsa.  Nem sokkal később Sztancsik Tamást, a válogatott sajtófőnökét is eltávolította a helyéről, ám ez még mindig „csak” négy olyan stábtag, akiket a kapitány pillanatok alatt menesztett a válogatott közeléből. Ők négyen azért is kaphattak nagyobb publicitást, mert az elküldésük alig három héttel a norvégok elleni pótselejtező előtt történt.
De közel sem csak Sallóiék jártak így…- írja a ma megjelenő Sport Plusz.

Számos szakember van még rajtuk kívül, akiknek az elmúlt hónapokban kellett távozniuk, többnyire pillanatok alatt, csak azért, mert az önmagát diktátor hajlamú embernek nevező Storcknak nem feleltek meg – szakmailag, vagy emberileg… A hetilap összegyűjtötte azoknak a névsorát, akik az elmúlt időszak ámokfutásainak az áldozatai. Akik szinte valamennyien Bernd Storck miatt távoztak az MLSZ-től, a különböző válogatottak mellől, illetve akik egyéb beosztásban dolgoztak – amíg dolgozhattak…

1. SZALAI LÁSZLÓ

Mészöly 2014 decemberében ment, az MLSZ vezérkara pedig döntött: a helyét az egységes U20-U21-es csapatnál Szalai László, az edzőképzés igazgatója veszi át. Szalairól annyit tudtunk, hogy korábban Lothar Matthäus mellett dolgozott a magyar labdarúgó-válogatott másodedzőjeként, irányította a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia és a Magyar Futball Akadémia szakmai munkáját, a kinevezésekor pedig az MLSZ-ben az edzőképzés igazgatója (is) volt.
Szalai feladata az volt, hogy készítse fel az U20-as válogatottat a júniusi, új-zélandi világbajnokságra. Csakhogy Szalai már a megbízatásakor aggályát fejezte ki amiatt, hogy jelentős többlet feladatot jelent, és kockázatot hordoz a két feladat egyidejű ellátása. Ennek ellenére az MLSZ ragaszkodott Szalaihoz, aki megkezdte a munkát az U20-as válogatottal. Természetesen ezek után a februári, U20-as világbajnokság csoportkörének a sorsolásakor is Szalai képviselte hazánkat.

Majd március 3-án megérkezett – Bernd Storck…

Döbbenetes gyorsasággal követték egymást az események, a váratlan fordulatok. Storck kinevezése után nem sokkal, március 16-án már át is vette az U20-as válogatott szakmai munkáját. „A német szakember azonnali munkába állása és rövid tájékozódása után megnyílt a lehetősége annak, hogy az U20-as csapat vezetését is önálló feladatként láthassa el egy sportszakember, és a stratégiai jelentőségű területtel, az Edzőképző Központ munkájával, a hazai edzőképzés reformjával is teljes munkaidőben foglalkozhasson az arra kijelölt vezető” – olvashattuk az MLSZ indoklását a váltásról. Miközben ezt is megjegyezték: „Munkája megkezdésekor Bernd Storck jelezte az MLSZ vezetésének, hogy csak abban az esetben tud felelősséget vállalni az időben közelálló feladatok eredményességéért, ha a csapatok felkészítése, irányítása közvetlen hatáskörébe kerül.”



Mondanunk sem kell, hogy az új-zélandi világbajnokságon – ahová, nem győzzük hangsúlyozni, Mészöly Géza juttatta ki a fiatalokat - is Storck vezette U20-as csapatot. Amely 4 meccsen 1 győzelmet és 3 vereséget ért el, a nyolcaddöntőben pedig úgy esett ki Szerbiával szemben, hogy sokáig emberelőnyben játszhatott, sőt, vezetett is, ám a szerbek tíz emberrel is fordítani tudtak, majd győztek…


2. IFJ. MIHALECZ ISTVÁN

Már ekkor tudni lehetett, hogy lesznek itt még változások. Hát még akkor, amikor napvilágot látott: Storck a Telkiben edzőtáborozó U21-es válogatott edzését nézve civilben, egyszer csak besétált a gyepre, és Szalai László meglepetésére instrukciókat kezdett osztogatni. Majd az edzés végén a játékosok előtt közölte véleményét a tréningről, és jelezte, hogy legközelebb már ő állítja össze a programot.

Így is történt, Szalai szinte mukkanni sem mert, a hatalmat – Storck vette át…
Ekkor már nyílt titokként kezelte mindenki, hogy Storck szinte terrorban tartja az utánpótlásedzőket, valamennyi korosztály edzését ő irányította, mindenkit kiosztott, mindenkivel üvöltött.

Ez a stílus azonban sokaknak megülte a gyomrát, de szólni – csak kevesen mertek. Az U16-os csapat edzője, ifj. Mihalecz István azonban nem állt be a sorba, és Szalaival együtt, még aznap távoznia kellett. A hivatalos kommüniké szerint „Bernd Storck rövid információgyűjtés, tájékozódás és a márciusi mérkőzések megtekintése után egyeztette szakmai elképzelését a szövetségi edzőkkel, így Mihalecz Istvánnal, az U16-os válogatott edzőjével is. A két szakember konzultációja után, a német sportigazgató és Mihalecz István is úgy ítélte meg, hogy kettejük szakmai filozófiája oly mértékben eltérő, amely nem teszi lehetővé a hosszú távú, hatékony közös munkát. Ezért az MLSZ és Mihalecz István közös megegyezéssel szerződést bontott.”

3. BELVON ATTILA

Az Újpest és a Békéscsaba korábbi NB I-es csatárának a helyzete szinte kísértetiesen hasonlít Mihaleczéhez. Belvon az U17-es csapat edzőjeként dolgozott, egészen Bernd Storck érkezéséig. A recept ugyanaz volt: Stock megszakította az edzését, majd elővette a kapusedzőket, az erőnléti edzőket és a gyúrókat is. Sőt, két héttel az Eb-selejtező magyarországi elitköre előtt Storck a csapatot is fenekestül felforgatta, s Belvonnak csak végrehajtói szerep maradt. Egy MLSZ-es forrás szerint Storck azt mondta Belvonnak: hozok melléd egy német pályaedzőt, az Eb-n már ő irányít helyetted. Belvon maradhatott ugyan, a kirúgást elkerülte, de az U17-es válogatottat múlt szombaton, a Románai elleni Eb-selejtezőn (1-2) már Storck nemrég kinevezett embere, Szélesi Zoltán irányította…

4. PISONT ISTVÁN
5. JÄKL ANTAL
6. SZŰCS PÉTER
7. HÁMORI ISTVÁN

Az egyik legérthetetlenebb, legfájóbb döntés volt Pisont eltávolítása. Ezzel végképp romba döntötték azt a munkát is, amit Mészöly Géza végzett az utánpótlás-válogatottnál, hiszen ne feledjük: Mészöly három évig irányította a hazai Eb-re készülő korosztályt, tette mindezt Pisont Istvánnal közösen, akinek visszasegített a munkába egy másik korosztálynál, s ezeket az együtteseket kirakatcsapatként menedzseltek mindvégig az MLSZ-ben.

A Pisonttal szembeni türelem március végén fogyott el – tehát Storck még egy hónapja sem dolgozott Magyarországon -, egy Norvégia elleni, 3-1-re elveszített felkészülési (!) meccs után, pontosabban: megfagyott a levegő a szakember körül, aki nem tudott jobbat – lemondott. (Storck pedig elfogadta a lemondását.)



A korábbi 31-szeres válogatott Pisont 2009 januárjától dolgozott az MLSZ kötelékeiben, az elmúlt több mint hat évben közel 150 nemzetközi mérkőzésen ült a korosztályos válogatottak kispadján vezetőedzőként vagy másodedzőként. Eredményeiről annyit, hogy az 1995-ös és az 1996-os születésű játékosokkal egyaránt U17-es Európa-bajnoki elitkörbe jutott, és mindkét esetben csak kevéssel maradt le csapatával a kontinensviadalról, előbbi esetében pusztán adminisztratív okok miatt nem jutott be a nyolcas döntőbe együttese. Stábtag volt a 2009-es U20-as világbajnokságon, és tavaly nyáron másodedzője volt a vb-részvételt kiharcoló U19-es együttesnek is, ahogy már említettük, Mészöly Géza mellett. Pisont István szövetségi edzőként 15 tétmérkőzésen vezetett utánpótlás-válogatottat, mérlege 10 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség. Csapataival több nemzetközi viadalt is megnyert, köztük a hazai rendezésű Telki Kupát.
Pisonttal együtt távoztak a segítői is, Jäkl Antal pályaedző – aki ma az NB III-as Győri ETO pályaedzője -, Szűcs Péter erőnléti edző és Hámori István kapuesedző is.

8.  KISS BARANYI SÁNDOR

Kiss Baranyi Sándor nem a kirakatban, sokkal inkább a háttérben dolgozott, ennek ellenére mennie kellett. Az utanpotlassport.hu beszámolója szerint hét évvel ezelőtt Kiss Baranyi vezetésével támadt fel poraiból az azóta is működő Bozsik-program. A szakember azonban nem folytathatta az utánpótlásképzés egyik legfontosabb pillérének irányítását, helyét augusztusban az addigi Heves megyei szakmai igazgató, Vojtekovszki Csaba vette át. Csakhogy Bernd Storck korábban elismeréssel nyilatkozott a többek közt Dárdai Pál által kidolgozott utánpótlásreformról, de aztán más elképzelései lettek. A Bozsik-program piramisrendszerét kettéválasztotta: a tornarendszert Kiss Baranyi Sándor utódjaként Vojtekovszki Csaba vezeti ma már, a tehetségkutatást pedig a német szakember átalakítja.

A dolog pikantériája, hogy Kiss Baranyi korábban még örült is Storck érkezésének, sőt, büszke volt arra, amikor az átalakított U20-as világbajnoki keretbe csupa olyan játékos került, akit annak idején a Bozsik-programban is kiválasztottak.
- Két évvel ezelőtt megtiszteltetés ért: annak az ad hoc bizottságnak a titkára lettem, melynek Garami József, Kovács Ferenc, Herczeg András, Tamási Zsolt, Dárdai Pál, Szabics Imre, Fehér Csaba és Lőw Zsolt is tagja volt. Feladatul azt kaptuk, hogy kidolgozzuk a hosszú távú utánpótlás-fejlesztési koncepciót, illetve felügyeljük is a reformfolyamatot. Ez a modell áprilisban elkészült, egészen 2020-ig tartalmazza a világos fejlesztéseket beleépítve a hazai és külföldi tapasztalatokat egyaránt. Storck beletekintett, és elismeréssel nyilatkozott róla, de hozzátette: más elképzelései vannak. Nem így szeretné menedzselni a folyamatot. Ebben a helyzetben nem tudok mást tenni, mint sok sikert kívánni neki, és őszintén szorítani a sikeréért. Megtisztelő, hogy eddig vezethettem a programot – így Kiss Baranyi.

9. SÖREN OSTERLAND

Ezen a ponton elérkeztünk egy olyan szakemberhez, akit már Bernd Storck csábított Magyarországra, és aki ennek ellenére három hónap után távozott.
Sören Osterland az U19-es válogatott edzőjeként dolgozott, mindösszesen három hónapig, hiszen Osterland a nyáron érkezett Storck hívására, de már messze jár… Igaz, a szakember nem maradt munka nélkül, mert Stefan Effenberggel dolgozik Padernbornban.



A mindössze 29 éves Osterland mérlege az U19-es válogatott élén: 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, de ennél fontosabb, hogy a szeptemberi, horvátországi Eb-selejtezőtornán nem sikerült kiharcolnia válogatottunknak a továbbjutást az elitkörbe. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk: Osterland a legfiatalabb edző, aki Kölnben szerezte meg a pro licences végzettséget, s fiatal kora ellenére is jelentős tapasztalatot gyűjtött a szakmában. Korábban a Magdeburg, a Leipzig, a Bayern München és a Hannover korosztályos, illetve második számú csapatánál dolgozott.

10. CHRISTIAN WIMMER

Mihalecz István távozása után Storck a 31 éves Christian Wimmert ültette az U16-os válogatott szövetségi edzői székébe, ám a honfitársa nem sokáig élvezte a bizalmát. Mindössze négy hétig dolgozhatott Wimmer, majd Storck felmondott neki… Ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy Wimmerrel a válogatott egy hatost kapott Romániától az UEFA Development Tornán, ahol Moldovát és Bulgáriát még legyőztük, ám Románia ellen 6-2-re kikaptunk…


11. SALLÓI ISTVÁN
12. ANDRUSCH JÓZSEF
13. SZABICS IMRE

És akkor ezek után a közelmúlt történései.
Még másfél hete sincs, hogy Bernd Storck teljesen váratlanul átalakította a válogatott szakmai stábját a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőkre. A német szakember kirúgta Szabics Imre pályaedzőt, Andrusch József kapusedzőt és Sallói István megfigyelőt egyaránt, a helyükre pedig érkezett Szélesi Zoltán, valamint Storck két honfitársa, a kapusedzői posztra Holger Gehrke (aki egyébként Storck munkáját már az U20-as világbajnokságon is segítette), valamint a játékosként világhírű, de edzőként még sehol sem bizonyító Andreas Möller. Storck tehát kivárta, amíg letelik az idő – a júliusi kinevezésekor az MLSZ kikötötte felé, hogy a csoportmérkőzések végéig nem nyúlhat Dárdai Pál stábjához -, és amint lehetősége nyílott rá, kirúgta a korábbi szakmai stáb embereit…

14. SZTANCSIK TAMÁS

Az előbbi vonulatba illik a válogatott sajtófőnökeként dolgozó Sztancsik Tamás menesztése is, aki 2012 óta volt a válogatott sajtófőnöke, együtt dolgozott Egervári Sándorral, Pintér Attilával és Dárdai Pállal is. Sztancsik feladata a sajtótájékoztatók levezénylése volt, emellett a válogatott sajtómegjelenéseiért is ő felelt. A jövőben azonban nem ő lesz az egyszemélyi felelős, várhatóan nem is lesz külön sajtófőnök, hanem a kommunikációs osztályhoz tartozik majd a válogatott sajtókommunikációja…

 

Forrás: Andics Gábor/Sport Plusz
Képek: mlsz.hu

 



Curtis: Remélem, a válogatott tagjai kiveszik a gatyájukból a kezüket Szintelen, szagtalan – a Vasas rohan a kiesés felé