mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Csányi Sándor: Még jó, hogy nem vontak le pontot!

Az európai szövetség hatályos szabályai felülvizsgálatra szorulna Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint, ugyanakkor hozzátette, még szerencse, hogy nem került sor pontlevonásra a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen tapasztalt szabálytalanságok miatt.

A magyar sportvezető ezt annak kapcsán mondta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben, hogy Magyarország október 8-án a következő, Feröer-szigetek elleni hazai Eb-selejtezőjét zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni az UEFA fegyelmi bizottságának csütörtöki döntése nyomán.

"Az UEFA fegyelmi bizottsága által hozott döntés a hatályos szabályoknak kétségtelenül megfelel, a korábbi években kapott büntetések után egyértelmű volt, hogy a következő minimális büntetés a stadion bezárása lehet, és még szerencse, hogy nem került sor pontlevonásra" - reagált a büntetésre Csányi, aki tagja az UEFA végrehajtó bizottságának.

A magyar sportvezető kiemelte, az MLSZ komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy minden szurkoló tisztában legyen azzal, mi forog kockán és örömmel látta, hogy elsöprő többségük kimondottan sportszerűen viselkedett.

"Sajnos azonban a nézők egy része láthatóan még mindig nem érti, vagy nem is akarja érteni, hogy a magyar csapatnak árt, ha rasszista vagy gyűlöletkeltő magatartást tanúsít".

Az ítélettel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy "a fellépésnek mindig arányosnak és méltányosnak kell lennie, mert ha a büntetés túlzó, aránytalan, akkor ellentétes hatást válthat ki".

"Meggyőződésem, hogy az UEFA hatályos szabályai felülvizsgálatra szorulnak. Egyrészt a szabályrendszer túl merev, a fegyelmi szabályzat szemben a hazai gyakorlattal nem veszi figyelembe, hogy a fegyelmi jelenség mennyire hosszan tart, hány embert érint és hogyan reagál rá a szurkolók többsége, ráadásul nem méltányolja, mérlegeli a klubok és a szövetség erőfeszítéseit és láthatóan elért eredményeit" - írta Csányi, aki azt is megjegyezte, nem kellően szabályozott az együttműködés a FARE szervezettel (Football Against Racism in Europe, Futball a rasszizmus ellen Európában), pedig a döntéshozatalban a szerepük túlértékelt annak ellenére, hogy jelentéseik objektivitása nem biztosított.

"Tegnap Máltán az UEFA végrehajtó bizottsági ülésén kezdeményeztem a FARE-val való együttműködés és a fegyelmi szabályzat áttekintését és módosítását. Kezdeményezésem pozitív fogadtatásra talált, a következő ülések egyikén tárgyalni fogunk róla. Remélem, hogy a következő selejtezősorozatnak már a körülményeket alaposabban mérlegelő szabályrendszerrel tudunk nekivágni" - zárta sorait Csányi.

A zártkapus büntetés mellett a magyar szövetség 70 ezer eurós (21,84 millió forint) bírságot is kapott, mivel a magyar-román meccsen a hazai szurkolók tiszteletlenül viselkedtek a vendégek himnusza alatt, egy csoportjuk pedig rasszista magatartást tanúsított. A harmadik vétség a menekülő utak rövid ideig tartó blokkolása volt. Az MLSZ fellebbez a döntés ellen.



Csank János: Egy magyar kapitányt már kivégeztek volna! Szabi után: (majdnem) így kell ezt csinálni!