mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Csank János: Egy magyar kapitányt már kivégeztek volna!

Sokan nem értették, hogy Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihagyta a románok és az északírek elleni keretből a magyar góllövőlistát vezető Böde Dánielt. A játékos erre újabb két góllal válaszolt, jelenleg ezzel Európa legeredményesebb csatára. Körülnéztünk, hogy az elmúlt héten hogyan teljesítettek a nemzeti csapatban számításba vett csatárok.


Böde Dániel a 78. és a 89. percben szerzett gólt az Újpest ellen, megfordítva ezzel a mérkőzést. A Ferencváros támadója három lehetőségből két gólt lőtt, a mezőnyben a párharcok több mint 70 százalékát megnyerte. Nyolc bajnokin tízszer volt eredményes, így ő a legeredményesebb csatár Európában. Igaz, ez a topbajnokságok későbbi kezdésének is köszönhető.

A nemzeti csapat legtöbb támadójára szintén nem lehet panasz. Lengyelországban Nikolics ismét gólt szerzett, ami egy pontot ért csapatának, hiszen a Varsó a Lublin ellen kétgólos hátrányból állt fel úgy, hogy a 74. percben a magyar csatár állította be a 2–2-es végeredményt.

Az Egyesült Államokban Németh Krisztián ezúttal az Orlando City ellen volt eredményes, kilencedik gólját szerezve a bajnokságban. A győzelemhez ez sem volt elég, a Sporting 3–1-re kikapott.

Dzsudzsák Balázs is megkezdte a gólgyártást a török bajnokságban: a magyar szélső két góllal járult hozzá a Bursaspor első győzelméhez.

És akkor Szalai Ádám. A csatár Storcknál kezdő volt a románok és az északírek ellen is. Az elmúlt két hónapban ez a két meccs van a lábában, hiszen a Hoffenheim vezetői egyértelműen kijelentették, nem kell nekik a játékos, aki így még egyetlen percet sem játszott a klubjában, sőt a hétvégén a Werder Bremen ellen 3–1-re elvesztett mérkőzésen még a kispadra se ülhetett le. Szalai annak ellenére nem kell a Hoffenheimnek, hogy a csapat négy forduló alatt mindössze egyetlen pontot szerzett a német bajnokságban.

– Óriási luxus, hogy Böde Dániel még a keretbe sem fért be, pedig nyilvánvalóan ott a helye – mondta a Lokálnak Csank János egykori szövetségi kapitány. – Látszik a játékoson, hogy kirobbanó formában van, akciógólokat szerez, ráadásul fizikálisan sem „kutya”. Ha egy magyar kapitány hagyta volna ki a legnépszerűbb magyar csapatban gólokat szerző, góllövőlistát vezető csatárt, már rég „kivégezték” volna!



FARE: A felelősök azok, akik cigányozni járnak a meccsekre Csányi Sándor: Még jó, hogy nem vontak le pontot!