mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Megérte „kinemugralbüdösrománozni”: Zárt kapus lesz a Feröer elleni meccs!

Az elmúlt hetekben arról lehetett olvasni, hogy jól fogynak a jegyek a Feröer szigetek elleni Eb-selejtezőre. Nos, ma kiderült, ez semmit sem ér, az UEFA ugyanis döntött: rasszista bekiabálások miatt jött a zárt kapus büntetés.

Megint mindenki fel lesz háborodva!
Megint mindenki azt fogja kiabálni, hogy az UEFA ellenünk van!

Pedig Tőzsér a sajtón keresztül üzent a szurkolóknak: hanyagolják a balhét, a bekiabálásokat, mert az UEFA nem kegyelmez majd. Sőt, az is nyilvánosságra került, hogy a lelátón „titkosügynökök” lesznek.

De a szurkolóknak – vagy legalábbis egy részüknek – mindegy volt.
Mondhatott bárki bármit – pontosabban épphogy nem mondhatott.

Mert nehogy már a válogatott játékosok szabják meg, mit kiabál a nép egyszerű gyermeke a lelátón!
Mert nehogy már az UEFA szabja meg, mit kiabál a nép egyszerű gyermeke a lelátón!

Aztán ma mindenki – még az MLSZ is – aránytalan büntetést kiállt.

Merthogy az UEFA a mai döntése értelmében zárt kapus lesz a Feröer-szigetek elleni EB-selejtező, emellett 70 ezer eurós pénzbüntetést is kiszabott az európai szövetség, amely alapvetően a FARE (Football Against Racism in Europe) nevű szervezet anonim megfigyelőinek jelentése alapján hozta meg döntést. A „titkosügynökök” ugyanis a mérkőzés során három esetben dokumentáltak rasszista bekiabálásokat.

Az MLSZ szerint az elítélendő rasszista megnyilvánulás egyáltalán nem jellemezte a mérkőzés hangulatát, sőt, szemben a bukaresti meccs ijesztően ellenséges hangulatával, a hazai teltházas meccs igazi sportélmény volt. Amikor a szurkolók egy kis része rasszista bekiabálásokkal próbálkozott, a többség pár másodperc után tudatosan, hangos buzdítással nyomta el ezt a hangot. A mérkőzés általános hangulatát így egyáltalán nem a gyűlöletkeltés vagy a rasszizmus határozta meg, hanem a szenvedélyes szurkolás. Ez a mérkőzés az MLSZ megítélése szerint éppen azt bizonyította, hogy még egy ilyen feszültségektől terhelt helyzetben is lehet sportszerű körülményeket és kiváló hangulatot teremteni.

Az MLSZ próbálná menteni a helyzetet, de ez lényegében esélytelen. Az előre elmondott szabályok ugyanis egyszerűek voltak! Nem a mérkőzés egészét figyelte a nemzetközi szövetség, hanem kimondta: egyetlen rasszista bekiabálás stadionbezárást von maga után. A FARE emberei pedig nem egy, hanem három ilyen momentumot is dokumentáltak, tagadni pedig felesleges, mert videókat is készítettek, ráadásul az egyiken tisztán hallatszik, hogy nem néhány szurkoló kiabál, hanem lényegében az egész stadion!

 

 

 

 

Persze, fellebbeztünk a döntés ellen, de félek, ez amolyan köteleő fellebezés.

Emberemlékezet óta nem voltunk ilyen közel egy Európa-bajnoksághoz, de az esélyt magunknak rontottuk el.

A csapat a pályán azzal, hogy még Dárdai irányítása alatt Görögország ellen meg sem próbált győzelemre játszani, míg Storckkal két meccs alatt egyet lőttünk kapura – igaz, ebben az aspektusban még siker is az egy pont.

A szurkolók - vagy legalábbis egy részük - pedig ahelyett, hogy segítették volna a csapatot, nem bírtak magukkal. Mert nekik aztán senki nem mondja meg, mit kiabálnak a lelátón.

Nos, az UEFA most megmondta.
Feröer ellen senki nem kiabálhat semmit.

Én meg csak ennyit tudok mondani:
Szép volt fiúk!

Fotó:mlsz.hu



Szép gesztus: Felavatták Rakaczki Bence emléktábláját FARE: A felelősök azok, akik cigányozni járnak a meccsekre