mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Hrutka János: Nem büntetést, dicséretet érdemelnek a szurkolók!

Kétmillió forintos büntetést kapott az Újpest a Ferencváros elleni mérkőzésen történtek miatt. Magát a büntetést sem értem, hiszen ez futballmeccs, és nem színház. De nem csak én vagyok így ezzel, Hrutka János szerint büntetés helyett dicséret illetné a szurkolókat, mert jó hangulatot teremtettek. 

Ez futball!
És nem színház!

Nem is értem, hogy gondolják futballunk vezetői, hogy játékosaink minőségi futballal tudnak előrukkolni olyan környezetben, amely egyáltalán nem hasonlít futballmeccsre.

Persze, a hangulaton nem törést-zúzást értek, nem olyat, ami a Népligetben történt a magyar-román meccs közben és után,  de igenis úgy gondolom, a szurkolás, a látvány, a görögtűz, sőt, talán még a füstbomba egy-egy futballmeccs velejárója.

Nem itthon…
A világon mindenhol!

Pontosabban mindenhol, csak nálunk nem.

A fegyelmi bizottság a Ferencváros elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen történt szurkolói rendbontások miatt súlyos, 2 millió forintos pénzbüntetéssel és szektorbezárással büntette az Újpest FC-t.  Az újpesti szektorból a mérkőzés közben kilenc alkalommal, ismétlődően, hosszabb ideig skandáltak a szurkolók súlyosan megbotránkoztató, trágár kifejezéseket, többek között más sportszervezeteket szidalmazva. A hazai szurkolók a stadionba történt beléptetésénél – a nem megfelelő átvizsgálás miatt – jelentős mennyiségű hang-, füst- és fényhatású pirotechnikai eszközöket tudtak bevinni a lelátóra, és a bevitt pirotechnikai eszközöket és hanggránátokat több alkalommal használták is. A mérkőzés 50. percében 3 db erős hanghatást előidéző, továbbá megszámolhatatlan eszköz által gerjesztett erős piros fényhatás után füst borította el a D-szektor jelentős részét és az ellenfél térfelének egy részét. Az újpesti szurkolók a mérkőzés alatt a D-szektort a játéktértől elválasztó kerítésre szexuális tartalmú, egyesek számára sértő drapériát helyeztek ki, illetve a mérkőzés 72. percében a kispadokkal szemközti szektorból egy félliteres műanyag sörös poharat, amely sörrel félig volt töltve, bedobtak a játéktérre. A bizottság döntése meghozatalánál súlyosító körülményként értékelte, hogy az Újpest visszaesőnek minősül, illetve azt is, hogy a klub a szurkolók fenti megnyilvánulásai alkalmával csak a mérkőzés 3., 37. és 50. percében tett intézkedést, amikor hangosbemondón keresztül sportszerű szurkolásra hívta fel a figyelmet - közölte tegnap az MLSZ.

Nos, valljuk be őszintén: ezek azok a dolgok, melyek a világ összes stadionjában, a világ összes rangadóján megvannak. Sőt, hozzá kell tenni, a játékosok is azt vallják, ilyen hangulatban, ilyen hangulatért érdemes futballozni.

Ám az MLSZ valamiért színházi hangulatot szeretne a futballpályákra. Ezt többen nem értik, köztük az a Hrutka János sem, aki számos Újpest-Fradi mellett játszott a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is.

- Apa, milyen egy futballmérkőzés hangulata?
- Nem tudom kisfiam, mi magyarok vagyunk!
... és sajnos ez már nem vicc! Az elfogadás, a tolerancia, az együttérzés, az együttélés, a befogadás és a kommunikációban megfogalmazódó határtalan segítségnyújtás világában oda jutott (remélem még nem) a szurkolói kultúra, hogy gyermekeink csak a videómegosztók világán és idősödő hangok elbeszélésein keresztül ismerhetik meg azt a szenvedélyt, azt a vágyat, azt a szívverést szaporázó érzést, amit mi még egy igazi futballstadionba lépve átélhettünk. Mit tudhatnak már ők ugrálásról, fej feletti tapsolásról, ordításról, érzelmek kinyilvánításáról, a másik csapat fricskázásáról, szotyoláról, tökmagról, hangos füttyszóról, és a véleményük szabad kinyilvánításáról? A fantasztikus, mondhatom tapasztalatból, nyugodt szívvel, hogy a világ élvonalába tartozó hangulatot teremteni tudó magyar fanatikusok, nem több, mint körülbelül 100 ember miatti általánosítás, és ellenségképgyártás miatt már nem tudják megadni ezt a felejthetetlen, életre szóló élményt a mai tinédzsereknek.
Amíg a vezetés, elsősorban az MLSZ nem változtat ezen a politikán, és a futballunk színvonala, az akadémiákról kikerülő számtalan tehetség (és még sorolhatnám) helyett a hangulaton, a csapatokon keresztül a szurkolókon próbál erőt demonstrálni, addig nagy változás nem igen lesz!olvasható Hrutka Facebook-bejegyzése, sőt, az egykori játékos néhány videót is csatolt posztjához.

Reméljük, az MLSZ vezetősége is elolvassa mindezt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



166 millió Szép gesztus: Felavatták Rakaczki Bence emléktábláját