mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

166 millió

166 millió! Mármint forintban! Ennyibe került a rendőrségnek a szeptember 4-i Magyarország–Románia mérkőzés biztosítása és a zavargások megfékezése.

Ki tudja miért, de egyesek úgy gondolták, hogy a Planetárium épülete a felelős.
Hogy miért?
Nos, azt nem tudni.
Mégis azt verték szét.

Pedig a Carpathian Brigade, a válogatottat elkisérő szurkolói csoport jót akart.
Egy délutánt, ahol a szurkolók – azok, akik nem értenek egyet az MLSZ törekvéseivel – jól érezhetik magukat, ahol koncertek után jöhet a meccsnézés.

Aztán hatalmas balhé kerekedett az egészből, lényegében csatatérré változott a Népliget és környéke. Hozzá kell tenni, erről korántsem a Carpathian Brigade tehet, sőt, a csoport kiadott egy közleményt, mely szerint a balhé miatt soha többé nem szerveznek közös meccsnézést.

A Népszava kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya most közölte, a magukat szurkolóknak nevezők megfékezése és a mérkőzés biztosítása 166 millió forintba került.

Gyorsan jegyezzük meg, hogy amikor hőbörgünk közpénzből építenek stadionokat, melyek aztán üresek, tegyük hozzá: ez a 166 millió is közpénzből ment.
Adóforintokból!


És ebben nincs benne a rendrakás vagy például a Planetárium felújítása, ahol a károk összegét még mindig nem lehet pontosan tudni, de a betört ajtó, a megrongált antennák és kamerák, a kőpárkányok és a fal helyreállítása több millióba is kerülhet.

Az „ultrák” és a rendőrök összecsapásában 15 „szurkoló” és 17 rendőr sérült meg, 51 ember előállítottak. Öt embert a múlt héten, gyorsított eljárásban bíróság elé állítottak hivatalos személy elleni erőszak miatt. Hárman letöltendő börtönbüntetést kaptak, illetve öt évig nem látogathatják a Magyar Labdarúgó Szövetség rendezvényeit, míg ketten 2-2 év börtönbüntetést kaptak, melynek végrehajtását 5-5 év próbaidőre felfüggesztették. Három évig ők sem mehetnek MLSZ rendezvényre.

 



A magyar futball szégyenei, azaz hogy lehet a BLSZ II-ben 400 ezret keresni Hrutka János: Nem büntetést, dicséretet érdemelnek a szurkolók!