mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Fanatikusok és hangulat nélkül a románok ellen

Nem enged az MLSZ, így az év – vagy tán az elmúlt évek – legfontosabb mérkőzésén, a románok ellen Eb-selejtezőn sem lesznek ott a fanatikusok a lelátón. Kérdés, hogy így milyen hangulatban játszik majd a magyar válogatott?

Dárdai Romániában megköszönte a szurkolóknak a támogatást...

Mert a hangulat nagyon fontos.
Emlékezhetünk, Finnország majd Görögország ellen is szinte telt ház előtt játszhatott a válogatott – ám pokoli hangulatról finoman szólva sem beszélhetünk. A litvánok elleni debreceni mérkőzésről jobb nem is beszélni, a nemzeti csapat negyedház előtt, síri hangulatban játszott.

Nem úgy Finnországban, ahol olyanos is bejutottak a mérkőzésre, akiknek nincs szurkolói kártyája. Zenget is a „Hajrá magyarok” rigmus. Nem véletlen, hogy a játékosok, és maga Dárdai Pál szövetségi kapitány sem fukarkodott a dicséről szavakkal, kiemelve, hogy a drukkerek nélkül a győzelem sem jött volna össze.

A lelátótól jövő biztatásra, a fergeteges hangulatra a románok elleni Eb-selejtezőn is ráférne a csapatra. Ám azok, akik eddig ellenálltak a szurkolói kártya intézményének, azaz azok, akik hangulatot teremtenek egy mérkőzésen, most sem lesznek ott a stadionban.

Ők ugyanis nem engednek a „huszonegyből”, azaz továbbra sem váltják ki a szurkolói kártyát.
Miként az MLSZ sem enged az elképzeléseiből.

Az eredmény: amíg a válogatott várhatóan telt házas „színházi előadást” tart, addig a fanatikusok közös meccsnézést szerveznek, amiről ide kattintva tudhatsz meg többet.

Persze, ettől még nyerhet a válogatott.
Sőt, nagyon bízunk abban, hogy csapatunk győztesen hagyja majd el a pályát.



Tajtyi Róbert nyerte az európai footgolf sorozat belga állomását Magyar futball 2015: 100 forintért eladó egy NB III-as klub