mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Fortuna megfogta kezünket

 

Bár értek már minket kellemetlen meglepetések a nemzetközi kupákban, azt hiszem, Fortuna istenasszonya most erősen fogta a kezünket.

 

Sorsoltak az európai kupákban és....
Nos, talán még 10 évvel ezelőtt is azt mondtuk volna, hogy egyik csapatunknak sem lehet akadály az első kör. Persze, azóta kicsit megváltozott a futball, ám mégis azt gondolom, ezúttal Fortuna igencsak fogta a kezünket.

 

A Bajnokok Ligájában a Videoton kiemeltként várhatta a sorsolást, sőt, az első körben nem is lép pályára. Azt gondolom, a második forduló sem okozhat gondot a bajnokcsapatnak, hiszen a The New Saints (walesi) - B36 Tórshavn (feröeri) mérkőzés győztesével játszik. Igaz, mindkét ország válogatottja okozott már kellemetlen perceket aktuális ellenfeleiknek, ám mégis azt vallom, a Vidinek, bárki is legyen majd az ellenfele, kötelező továbbjutnia.

 

Szintén ebbe a kategóriába, azaz a kötelező győzelmek közé sorolom a Ferencvárost. A Fradi azt a Go Ahead Eaglest kapta, amely csapat csak a Fair Play pontok miatt indulhatott az Európa Ligában – és amely csapat kiesett a holland első osztályból. Márpedig ha a Fradi egy holland másodosztályú csapat ellen sem tud továbblépni, az egészet megette a fene.

 

A Lokinak kiemeltként elméletileg gyengébb ellenfél jutott, de valljuk meg őszintén, a montenegrói csapatokat annyira nem szeretjük. A Szutjeszkáról meg például semmit nem is tudunk, hacsak azt nem, hogy második helyen végzett a bajnokságban, ahol 33 meccsből 20-at, megnyert, 9 döntetlen mellett csupán négyszer szenvedett vereséget, és mindössze 23 gólt kapott.

 

Azt hiszem, azt MTK-nak nem volt szerencséje.
Szerbia ugyanis nem a magyar futballcsapatok álmainak netovábbja. A Vojvodina pedig nem is tartozik a könnyű ellenfelek közé. Még akkor sem, ha a csapat mindössze a negyedik helyen végzett a bajnokságban, és 30 meccsből 10-et elveszített. 

Azzal most nem foglalkoznék, hogy melyik csapat kivel játszik majd a következő kőrben, mert bár ezt is kisorsolták, előbb legyünk túl az első körön.

 

 



A Nyíregyháza szerint az MLSZ a hibás a Balbinot ügyben MLSZ: "A Nyíregyháza közleménye pont olyan komolytalan, mint a licenckérelem volt"