mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Úgy látszik, a becsület végérvényesen kiveszett az újpesti vezetőségből

Aki olvassa cikkeimet, biztosan rájött, hogy nem vagyok a Győr megmentése mellett. Nem a Győrrel van problémám, hanem a rendszerrel, azaz, ha most a Győrt megmentik, akkor holnap mást is meg kell, és így sosem lesz rend. Ugyanezt mondtam tavaly, az Újpest esetében is. Ám az már mégiscsak pofátlanság, hogy a lilák voltak az elsők, akik nemet mondtak az MLSZ, Győrt megmentő ötletére. Azok a lilák, akik tavaly minden klubtól, így a Győrtől is megkapták a kellő segítséget.



A Győr NB III-as csapata. Most őket - és a győri utánpótlást - akarja megmenteni az MLSZ a többi csapat pénzéből (fotó:eto.hu)

Gyorsan szögezzük le, most csak elvről, és már bocsánat, az újpesti pofátlanságról beszélek.
Az MLSZ őrült ötlete szerint kluboknak járó szponzorpénzből fizetné ki a győri klub köztartozását a szövetség, és mivel ezzel az NB III-as tartalékcsapatot is megmentené, az továbbvihetné az ETO nevet. A pénzt csak kölcsönbe adná a szövetség, fedezetnek pedig azt szánja, hogy a jelenlegi tartalékcsapat hátha feljut a másod-, vagy az első osztályba. Ehhez többi NB I-es klubtól vár hozzájárulást a szövetség ahhoz, hogy a közös marketingbevételből hitelt adhasson a Győri ETO 150 millió forintos köztartozásának kiegyenlítéséhez.

Nos, a kluboktól meg is jött a válasz, és bár még van néhány vacilláló, az Újpest vezetősége kategorikusan kijelentette, ők bizony nem támogatják az elképzelést.

Nos, úgy látszik, alaposan megromlott Roderick Duchatelet memóriája.

Nincs egy éve, hogy a sajtó képviselői előtt zokogott, mert szerinte az MLSZ nem volt partner abban, hogy ő „megmentse” a mások által bűncselekmény útján a megszűnés szélére sodort Újpestet. Pedig, mint elmondta, minden NB I-es klub mellé állt, támogatta őt. Hozzá kell tenni, ott, akkor az MLSZ is jócskán ludas volt az események alakulásában, hiszen a szövetség már akkor ismerte a NAV jelentését – azaz hogy offshore cégeken keresztül mentik ki a pénzt Újpestről – amikor Duchatelet kis túlzással azt sem tudta, „merre van Magyarország”.

Nos, végül kurtán-furcsán megmenekült az Újpest, az adósság eltűnt, Duchatelet azóta pedig pont úgy nem fejlesztett semmit Újpesten, mint előtte.

És talán az MLSZ azon döntése miatt gondolják úgy a szövetségben, hogy most a Győrnek is kötelező segíteni.


Duchatelet alig egy éve. Akkor végigsírta a sajtótájékoztatót, mondván, hiába segítenek a klubok az Újpestnek, az MLSZ nem teszi ezt meg. Most ő volt az első, aki nemet mondott a győri segítségkérésre (fotó: Fehér György)

Én egyébként egyáltalán nem értek egyet az ötlettel, mert egyrészről ha most a Győrt megmentik, holnaptól még annyira sem lesz gazdasági fegyelem a magyar futballban, mint most van (miért, most van?), másrészről egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a Győr NB III-as csapatának megmentése után ott a fiatal, saját nevelésű játékosok játszanának. Már csak azért sem, mert az MLSZ-nek vissza kellene fizetni a kölcsönt, mégpedig az NB II-be, majd az NB I-be jutással, ahhoz pedig rutinos játékosok is kellenek. Márpedig ha ilyenek érkeznének a győri NB III-as csapatba, akkor pont azok elől vennék el a játéklehetőséget, akiket az MLSZ most meg akar menteni.

A fiatalok, a saját nevelésű játékosok elől.

De mint mondtam, most nem az a kérdés, hogy nekem tetszik-e az MLSZ ötlete, vagy sem.

Most az a téma, hogy történjen bármi, legyenek bármennyien – akár mindenki - az ötlet ellen, egy csapatnak tűzön-vízen át ki kell(ene) állni a Győrért, és az ötletért.

Ez az egy csapat pedig az Újpest.

Nem azért, mert ebből a klubnak előnye származna, hanem azért, mert a tavalyi események – és az akkori, győri, értük való kiállás, segítő szándék – után a becsület így diktálja.

De úgy látszik, a becsület végérvényesen kiveszett az újpesti vezetőségből.

  



Thomas Doll: A mai meccs után már tudom, jövőre ki fog a Fradiban játszani, és ki nem Felvidék történelmi mérkőzésen legyőzte Székelyföld válogatottját