mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Bravó, kaposvári vezetők: az új tulajdonost három év börtönre ítélték

Egyre nagyobb bajban van a Kaposvár. A tavalyi, meggondolatlan edzőválasztási és átigazolási politika után jött az NB II, az anyagi csőd. Nem oly rég jött egy új tulaj, akit korábban pénzmosással és emberrablással gyanúsítottak – most pedig három év börtönre ítélték.

Aki egy kicsit is figyeli a magyar futballt, már a szerződés aláírásakor tudta, ezzel az üzlettel nem biztos, hogy jól jár a Kaposvár

Korábban már kifejtettem, hogy a kaposvári futball azért jutott oda, ahova jutott, mert a vezetőség tavaly előbb rosszul választott új edzőt, majd asszisztált ahhoz, hogy az új edző szétverje a csapatot, és sehol nem jegyzet zsoldosokat hozott a klubhoz, akik aztán a negyedik vereség után már szartak – már bocsánat – az egészre.

Az ennek hatására kialakul, és általam tavaly megjósolt kiesés és anyagi csőd elkerülhetetlen volt,  a kaposvári vezetők pedig odáig mentek, hogy eladták a klub egy részét annak a Sólyom Sándornak, aki amellett, hogy soha nem volt a megbízhatóság és korrektség szimbóluma, korábban pénzmosás és emberrablás gyanúsítottja volt.

Sólyom egyébként a magyar futballban soha nem látott lépéssel a szurkolókkal megszavaztatta, hogy ő legyen-e az új tulaj, vagy sem, és bár az igenek „győztek”, eközben Oláh Lóránt felszámolást indított a klub ellen.

Sólyom a szurkolókkal szavaztatta meg, hogy maradjon-e tulajdonos

Sokszor elmondtam már, hogy megrökönyödve állok az MLSZ tétlensége előtt, és ez most is így van. Bár hónapok óta egymást érik a rosszabbnál rosszabb kaposvári hírek –Balázs Benjamin például már több, mint fél éve távozott, de még mindig három hónappal tartoznak neki - , de semmilyen MLSZ-es lépésről nem hallottam.

Ma még nehezebb helyzetbe került a kaposvári futball.
A sonline.hu, a szolnoki Új Néplaptól kapott információja szerint a Sólyom Sándort egy büntetőperben, melyben tizenharmad rendű vádlottként szerepelt, két rendbeli bűnsegédként elkövetett pénzmosásban bűnösnek mondták ki.

A Szolnoki Törvényszék tájékoztatása alapján a vádlottat halmazati büntetésül, mint visszaesőt (korábban elmarasztalták emberrablás előkészítéséért) három év börtönre, ugyanennyi közügyektől eltiltásra ítélték, s kimondták, a szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Azon azért senki nem csodálkozik, hogy Illés János, a Kaposvár ügyvezetője nem kíván nyilatkozni az ügyről.



Hogy miért hülyeség, amit Kubatov kitalált? Ezért! Siófokon is közeleg a csőd!