mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

MLSZ szerint elhanyagolható az a tétel, amit Dárdaiért fizettnek a Herthának

Mint korábban beszámoltunk róla, egy német lap kiderítette, hogy az MLSZ nagyjából 100 millió forintot ad a Herthának azért, mert a klub elengedte szövetségi kapitánynak Dárdai Pált. Bár eddig erről az MLSZ mélyen hallgatott, Sipos Jenő most azért egy szűkszavú nyilatkozatban kitért az ügyre.

Gyorsan le kell szögezni – és ezt előző írásomban is kijelentettem - , semmi bajom azzal, hogy az MLSZ fizet Dárdaiért, hiszen a kapitánynak élő szerződése van a Herthával. Nekem azzal van bajom, hogy erről mélyen hallgatott az MLSZ, leginkább pedig azzal van bajom, hogy mindezt egy német újságból kell megtudnia a magyar futballszurkolóknak.

Sipos Jenő most néhány mondatban mégis kitért az ügyre.
A közvélemény is letette a voksát Dárdai Pál mellett, aki tavaly ősszel új szellemiséget hozott a válogatotthoz. Korrekt szerződést kötöttünk, szerény elszámolásban állapodtak meg a felek, amely mind a Hertha, mind a szövetség gazdálkodásában elhanyagolható jelentőségű. Dárdai elengedése sokoldalú együttműködés része, a kapitány közreműködésével a berlini klub megosztja velünk tapasztalatait, legyen szó az utánpótlásnevelésről vagy az edzőképzésről - – mondta  az MLSZ szóvivője a blikk.hu-nak

Csak egyetlen észrevétel – és ez sem Dárdai ellen.
Ha összeszámoljuk, hogy Pintér fizetése arra az időre, amíg kapitány volt, nagyjából 80 millió forintra rúgott, plusz a volt kapitány állítólag 60 milliós fájdalomdíjjal távozott, és ehhez hozzávesszük ezt a mostani 100 milliót, plusz Dárdai tíz hónapra kapott 50 millióját, máris 290 millió forintnál járunk.
Tudják, ennyit, vagy egy kicsit kevesebbet nem volt hajlandó kifizetni az MLSZ egy nemzetközi szinten jegyzett edzőnek, és ezért lehetett Pintér Attila kapitány.



Még mindig hülyitenek mindenkit Dzsudzsák Balázzsal Jó ez a 60. hely? Döntse el Ön!