mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Dárdai ára: 100 millió forint

Dárdai első, négymeccses megbízatását ingyen vállalta. Miután az MLSZ-nak sikerült megállapodnia a Herhával, Dárdai maradt a kapitány – állítólag havi 5 millió forintért. Most azonban kiderült, sokkal többe került Dárdai a magyar labdarúgásnak: 100 millió forintba.




Az egyik berlini újság állítja, hogy Dárdai Pálért 300 ezer eurót fizet a Magyar labdarúgó Szövetség a Herthának. Dárdai 286-szor játszott a klub színeiben, ezzel rekorder. Jelenleg az U15-ös csapat edzője, és az egész koordinátora.

Tavaly három őszi selejtezőre elengedte őt ingyen a Hertha, a hátralévő hatra azonban 50 ezer eurót kell fizetnie az MLSZ-nek. Így jön össze a 300 ezer euró, vagyis közel 100 millió forint.

Gyorsan szeretném leszögezni: semmi bajom Dárdaival, sőt, azt gondolom, ő kellett a válogatott élére. Sőt, azzal sincs bajom, hogy fizettünk érte. Ez így szokás a futballban, hiszen Dárdainak szerződése van a németeknél.

 

Nekem az a bajom, hogy ezt egy német újságból tudjuk meg, ahelyett, hogy az MLSZ normális, és a profi futballban ma már elengedhetetlen kommunikációjából értesülnénk a történésékről.

Persze, ehhez kellene egy normálisan működő MLSZ és egy normálisan működő MLSZ-es kommunikáció.



Valamit elrontunk a magyar fociban. Vagyis mindent elrontunk Még mindig hülyitenek mindenkit Dzsudzsák Balázzsal